21 év 6 hónap szabadságvesztést kaptak a rablók

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Törvényszék 13 év 6 hónap fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra (I.r. vádlott), valamint 8 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra (IV.r. vádlott) ítélt két férfit, akiket sorozat rablásokkal és más bűncselekményekkel vádolnak.

Az ítélet szerint az I. r. vádlott (25 éves bátyai illetőségű férfi) 2018. április 25-én Dunaföldváron - ismeretlenül maradt társával - egy 88 éves nőt annak lakásában a földre rántott, a nyakát leszorította a száját befogta. Társával pénzt követeltek a sértettől, azonban miután a sértett segítségért kiabált, elszaladtak a helyszínről. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlottak - az I. r. vádlott ötletére - 2018 nyarán elhatározták, hogy Bátya község közelében lévő településeken egyedül élő idős asszonyokat rabolnak ki a fenti eset kapcsán alkalmazott módszerrel. A bűncselekmények elkövetéséhez maszkokat és kesztyűket használtak. A rabolt pénzt az I. r. vádlott osztotta szét társai között, akik közül ketten fiatalkorúak (egyikük bajai, illetve bátyai illetőségű férfiak), negyedik társuk pedig 20 éves miskei illetőségű férfi. A vádlottak a megbeszélt tervnek megfelelően összesen hat rablást követtek el (a vádirat szerint a IV. r. vádlott öt bűncselekménynek volt a részese). A sértettek valamennyien a 70. életévüket betöltött (esetenként a 80. életévüket is) nők voltak. A bűncselekmények elkövetésére minden esetben az esti-éjszakai órákban került sor. Az egyik sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett el, míg a további sértettek közül egyikük 8 napon túli, a többiek pedig 8 napon belül gyógyuló sérülést. A vádlottak a bűncselekmények elkövetése során esetenként 2.470-35.000 forint összeget raboltak el, az utolsó esetben ugyanakkor 800.000 forintot hoztak magukkal.

A Törvényszék korábban előkészítő ülés keretében a II.r. és a III.r. vádlottak bűnösségét már jogerősen megállapította: a II.r. vádlott büntetése 5 év 6 hónap fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés, valamint 5 év közügyektől eltiltás, társáé pedig 4 év 6 hónap fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés, valamint 4 év közügyektől eltiltás.

Az I.r. és a IV.r. vádlottak vonatkozásában az ítélet nem jogerős.