13 éves kislányát bocsátotta áruba egy kiskunhalasi férfi 5-15 ezer forintért

Vissza a címlapra

Továbbra is letartóztatásban marad az a 40 éves kiskunhalasi férfi, aki ellen emberkereskedelem és kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A férfi a 2003-ban született leánygyermekét 2016 novemberétől 2017 júniusáig heti rendszerességgel a szintén kiskunhalasi illetékességű 50 éves férfi ismerősének szexuális cselekmények elvégzése érdekében rendelkezésére bocsátotta.

A férfi 5-15 000,- forintot kapott alkalmanként ezért az ismerősétől. A 13 éves lány időnként tiltakozott a történtek ellen, de amikor az apja ezt megtudta, akkor felpofozta. Az eljárás adatai szerint 2018 januárjában az apa kábítószert is fogyasztott. Az ügyben az első fokon eljárást folytató Kecskeméti Törvényszék fenntartotta az eddigi kényszerintézkedést. Az apa azonban a szabadlábra helyezése érdekében fellebbezett.

A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla osztotta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség elsőfokú határozat helybenhagyására tett indítványát, figyelemmel arra, hogy a vádlottal szemben 5 évtől 22 évig, sőt akár életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi a törvény, ezért a szökés és elrejtőzés veszélye fennáll. Ráadásul tartani lehet attól is, hogy a bizonyítási eljárást a vádlott megnehezítené: amint az megállapítható volt, a gyermekét telefonon keresztül arra akarta rábírni, hogy a terhelő vallomását vonja vissza.

(24.hu)