Kerti István: Támogató, segítő rendőrség legyen a kecskeméti

Vissza a címlapra

"Kecskemét közbiztonsága a rendőr szemével" címmel rendezett pódium-beszélgetést a Nemzeti Fórum Bács-Kiskun Megyei Szervezete és a Kölcsey Kör Kecskeméti Tagozata csütörtök este. A Piarista Gimnázium dísztermében tartott program vendége Kerti István rendőr alezredes, Kecskemét rendőrkapitánya volt.

Elmondható, hogy Kecskeméten évről évre kevesebb bűncselekmény történt, a nyomozás eredményességük pedig egyre jobb. Eredményeiket tekintve hat éves „csúcsot" értek el 2016-ban a kecskeméti rendőrök. „Ahhoz pedig, hogy elérjünk egy jó statisztikai adatot, nagyon kemény munkára van szükség" - mondta. Kapitányként a célja az, hogy támogató, segítő rendőrség legyen a kecskeméti.

Kecskeméten a vagyon elleni bűncselekmények közül a legtöbb a betöréses lopás, a kerékpárlopás, az autó feltörés. Kapitánysága alatt ezekben komoly eredményeket értek el. Példaként elhangzott: amikor rendőrkapitánynak kinevezték évente 650-700 járműfeltörés történt Kecskeméten. Ezt mostanáig 150-200 autófeltörésre szorították vissza.

Beszámolt arról, hogy sajnos Kecskeméten sok az ittas vezetés. Azért, hogy ez ne legyen így, több intézkedést is tettek. Közismert például, hogy időszakonként a város egy-egy pontján minden járművezetőt megszondáztatnak a rendőrök. Ennek ellenére sajnos nem csökkent jelentősen a városban az ittas vezetők száma - ismerte el.

A rendőrkapitány rövid „felvezetőjét" követően a jelenlévők tettek fel kérdéseket a város közbiztonságával kapcsolatban. Ezek között például a városközponthoz közeli utcákban „dolgozó" örömlányok, a Rendőrfaluban a hajléktalanok miatt kialakult áldatlan állapotok - erről többen is panaszkodtak -, valamint a városi biztonsági kamerák ellenére garázdálkodók hangzottak el. Az egyik felszólaló pedig meglepő információt osztott meg a jelenlévőkkel: eszerint ő úgy tapasztalta, hogy a lányokat "futtatók" leginkább a "pirossapkásoktól" azaz a Készenléti Rendőrség állományától tartanak. 

Ezt a véleményt ugyanakkor a rendőrkapitány a kollégái, azaz Kecskemét rendőreinek nevében visszautasította.