Biztonságos közlekedésre nevelés - egyedülálló kezdeményezés Kecskeméten

Vissza a címlapra

Kecskemét - A Mercedes-Benz által Magyarországon 2012-ben bevezetett MobileKids közlekedésbiztonsági program az oktatás része lesz Kecskeméten - jelentették be kedden egy bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón a Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolában.

Az Élet Úton program és így a Közlekedéstudományi Intézet segítségével 2015. februárjától már minden kecskeméti általános iskolában a MobileKids szerint készítik fel a gyerekeket a biztonságos közlekedésre.  Az iskoláknak nem jelent extra kiadást a program, hiszen a projekt házigazdái minden taneszközt, segédanyagot, a KRESZ-pályát, és járművet is biztosítanak a számukra.

A Daimler AG által 2001-ben életre hívott MobileKids (MoKi) program célja, hogy világszerte játékos és szórakoztató módon tegye fogékonnyá a négy-tíz éves korosztályt a mobilitás és a közlekedésbiztonság kérdéseire. A program szakmai hátterének kidolgozásában és továbbfejlesztésében, valamint kecskeméti bevezetésében elismert nemzetközi közlekedési szakemberek és pedagógusok, itthon pedig a Közélekedéstudományi Intézet és az Élet Úton program tagjai vettek, illetve vesznek részt.

Az automobil feltalálójaként számunkra kiemelten fontos a balesetmentes autózás, és nem csak az autókban ülőkre, hanem minden, a közlekedésben résztvevő emberre gondolunk. Különösképpen kötelességünk a gyermekek védelme." - mondta Matthias Buchmüller, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki területért felelős ügyvezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet a MobileKids program partnerei tartottak kedden a Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolában.


„Kecskemét önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a felnövekvő generációkra, a gyermekek és a fiatalok fizikai és szellemi fejlődésére, épségére, hiszen ők a jövő letéteményesei. A mai felgyorsult világban létfontosságú, hogy az ifjúság mielőbb megszerezze azokat az ismereteket, amelyek a gyakorlatban is segítik a mindennapokat. A KRESZ, a biztonságos közlekedés a XXI. században ilyen alapvető ismeretnek számít. Kitűnő ötlet volt a Daimler részéről a MobileKids program bevezetése, és nagyon örülünk annak, hogy mostantól minden kecskeméti kisgyerek számára lehetőség nyílik a közlekedésbiztonsági ismeretek játékos formában történő elsajátítása" - fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármester asszonya.

A Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola volt a kezdeményezés mintaprojektjének házigazdája, így a gyerekek itt már januárban megismerkedhettek ezzel az egyedülálló módszerrel.

A kecskeméti iskolákban tanórai keretben valósulhat meg a most kidolgozott MobileKids komplex közlekedésbiztonsági oktatási program, a Nemzeti Alaptantervben meghatározott Technika és életvitel tárgy keretében előírt közlekedésbiztonsági modul órákban, amelyhez minden segítséget megkapnak a projekt mentoraitól, irányítóitól. A Mercedes-Benz és a KTI által felkészített mentorok segítik a pedagógusok munkáját, mind az elmélet, mind a gyakorlat játékos módon történő átadásában.

Az iskoláknak nem jelent extra kiadást a program, hiszen a projekt házigazdái minden taneszközt, segédanyagot, KRESZ-pályát, járművet biztosítanak számukra.

A MobileKids program honlapján (www.kozlekedjbiztonsagosan.hu) keresztül az osztályoknak állandó kapcsolattartásra van lehetőség a projektcsapattal: online játékokkal, tesztekkel bővíthetik közlekedési ismereteiket, és részt vehetnek egy MoKi rajzpályázaton is, ahol a legjobb 10 alkotás Kecskemét városának különböző helyszíneit fogja díszíteni.

Az idei tanév zárásaként május végén rendezik meg Kecskeméten a MoKi Kupát, amire a félév során legjobban dolgozó és legaktívabb kecskeméti alsós osztályok kaphatnak meghívást. A MoKi Kupa győztes osztálya és pedagógusa értékes ajándékban részesül majd.