XIV. Kiskunsági Alkotótábor: értékes alkotások készültek Bugacon

Vissza a címlapra

A XIV. Kiskunsági Alkotótábor kiállítással egybekötött záróünnepségét tartották 2018. október 3-án, szerdán az Erdők Hete keretében, a bugaci Bucka Szálló Oktatási Kabinetjében.

A Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. támogatásának és a táborban résztvevő művészek munkájának köszönhetően minden alkalommal értékes alkotásokkal gyarapszik a tábor anyaga. Idén sem volt ez másként: 15 alkotóművész - mintegy fele határainkon túlról érkezett - keze-munkájának gyümölcsében gyönyörködhettünk a mai napon. Az alkotások mindegyike a bennünket körülölelő táj páratlanságát dicsérte.

Az ünnepségen Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket, a műsorban pedig közreműködött (énekelt) Szabó Kocsis Zuzsanna, a KEFAG Zrt. munkatársa.

Sulyok Ferenc a beszédében felhívta a figyelmet arra a videóra, mely „A növekvő erdők nyomában" címmel a napokban került fel a YouTube-ra. A videó arról szól, hogy az elmúlt száz évben Magyarország megduplázta erdőterületét, ami napjainkra elérte a 2 millió hektárt, az ország területének több mint egyötödét. A növekedés folyamatát, okait mutatja be az Országos Erdészeti Egyesület ismeretterjesztő filmje, ami a XXII. Erdők Hete alkalmából jelent meg.

Az ünnepségen a művészek nevében Garti Goór Imre táborvezető köszönte meg a KEFAG Zrt. segítségét, majd Turai G. Kamil művészettörténész, esztéta, Pilinszky-díjas költő, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karának nyugalmazott docense értékelte - még a szokásosnál is alaposabban és kimerítőbben - az alkotótáborban készült, kivétel nélkül kiváló műveket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

Természetismereti foglalkozások óvodásoknak és iskolásoknak a Kecskeméti Arborétumban