Víz alatti kamerarendszer segíti a Sportiskola edzőinek szakmai munkáját

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Sportiskolát is működtető Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. megvásárolta az egyik legmodernebb víz alatti kamerarendszert, amelynek segítségével jelentősen javítható az úszók és a vízilabdázók úszótechnikája. A SwimPro kamerarendszert többek között az ausztrál, az angol, az amerikai és a kanadai szövetségek is rendszeresítették a válogatottak felkészítésénél.

Poczó Elemér, a Kecskeméti Sportiskola úszószakosztályának a vezetőedzője elmondta, hogy két hete használják a kamerarendszert, amelynek nagy előnye, hogy míg az edzők korábban csak az úszók víz feletti mozgását látták, a kamerarendszer segítségével az úszók víz alatti mozgását, az eddig szinte láthatatlan technikai hibákat is ki tudják elemezni. A kamera edzés közben rögzíti az úszók mozgását és azonnal visszajátszható, kielemezhető a felvétel a medence szélén, egy iPaden.

A gyerekek nagyon örültek az új berendezésnek, mert a felvételek visszajátszása során szembesülhettek hibáikkal, jobban meg tudják érteni, hogy mely mozdulatokon és technikájuk mely részén kell javítani.

A vezetőedző kiemelte, hogy az eltelt rövid idő alatt is szemmel látható, időben mérhető javulást eredményezett többeknél is az úszótechnikájuk javítása.

A megvásárolt SwimPro rendszer két kamerával működik, amelyek az úszók mozgását oldalról és szemből is rögzítik, így kiemelten kielemezhető a forduló és a rajt is.

Az edző, a kamera előtti elhaladást rögzítő felvételt, képkockánként elemezheti, rajzokkal kiegészítve mutathatja be az úszónak. A rendszer másodpercenként 30 képkockát rögzít. Ez alkalmassá teszi az edzők számára a szuper lassú visszajátszást.

A hordozható berendezés gyorsan telepíthető, a vezeték nélküli kamerákkal pillanatok alatt felszerelhető a teljes rendszer. Lehetőség van nagyképernyős televízión is a felvételek visszajátszására, kielemezésére.