Véget ért a Neumann János Egyetem és a Mercedes-Benz gyár második mérnökversenye

Vissza a címlapra

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara között stratégiai együttműködés zajlik az oktatás és a képzés területén. A két intézmény egyik közös célkitűzése, hogy a jelenlegi és a jövőbeli generációk számára népszerűsítse a mérnökszakmát, amely a magyar autóipar továbbfejlődése érdekében kulcskérdés. Tavaly közösen hívták életre a kecskeméti mérnökversenyt, amelyet idén is megszerveztek. Ennek keretében a hallgatók ötleteket, esetleges megoldási elképzeléseket dolgoztak ki a Mercedes-Benz gyár mérnökei által kijelölt műszaki kihívásokra, 3-5 fős csapatokban.

Az idei verseny különlegessége, hogy női induló is erősítette a mezőnyt, bizonyítva rátermettségét és példát mutatva a mérnökszakma iránt érdeklődő fiatal lányoknak.

„A Mercedes-Benz gyár olyan fiatalokkal képzeli el a jövőt, akik hisznek magukban és a tudásuk megállja a helyét a világ minden pontján. Mérnökversenyünk ismét bebizonyította, hogy a legjobb úton haladunk a képzésekkel és a csapatépítésben is, hiszen a kecskeméti hallgatók nem riadnak vissza a kihívásoktól, szeretnek versenyezni és jól tudnak csapatban dolgozni. Gratulálok minden résztvevőnek a színvonalas munkáért" - mondta Kovács Tamás, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgatója.

A verseny zárórendezvényén összesen hat csapat, mindannyian felsőbb éves mérnökhallgatók mutatták be az elmúlt hetek során kidolgozott eredményeiket. A műszaki kihívások mindegyike az autógyártással kapcsolatos aktuális műszaki, tervezési és programozási feladat volt. Ezek közé tartozott a gyárban működő robotkarok karbantartása során használható univerzális állványok tervezése, megoldás keresése a ragasztó-adagolók eltömődése miatt keletkező selejt minimalizálására, illetve egy ún. giroszkópos pályakövető berendezés tervezése. A csapatokat a verseny folyamán a megadott projektekhez hozzárendelt szakmai irányító, gyári mentorok és a GAMF felkészítő tanárai segítették. A hallgatók gyárlátogatáson is részt vettek, és a verseny végén egy prezentációban összefoglalva kellett bemutatniuk a megoldásukat a mentoraik, valamint egy szakmai zsűri előtt, amely a GAMF oktatóiból és a Mercedes-Benz gyár vezetőiből állt össze.

„Büszkék vagyunk hallgatóinkra, illetve a kiváló kapcsolatra, amit az évek alatt kialakítottunk a Mercedes-Benz kecskeméti gyárával. Ahogy Németországban, úgy Magyarországon is kiemelten fontos az együttműködés a felsőoktatás és a vállalatok között, hogy olyan képzéseket szervezzünk, amelyre valós piaci igény mutatkozik, s segíti a magyar gazdaság fejlődését" - emelte ki Finta Zita, a Neumann János Egyetem kancellárja.

Az idei megmérettetés díjazottjait a Mercedes-Benz gyárban hirdették ki 2019. április 15-én, hétfőn.

Az első három helyezett számára kiosztott pénzdíj mellett EFOTT-belépők és értékes Mercedes-Benz ajándékcsomagok találtak gazdára.

A díjazott csapatok a következők:

• Az 1. helyet a Csillag-Delta csapat érte el, a giroszkópos pályakövető berendezéssel foglalkozó projektjével; csapattagok: Antal Gergő, Kamenár Dávid, Lajos Dávid, Martina Dániel

• A 2. helyen a Benz-Boyz csapat végzett, amely robotkarok karbantartásával foglalkozó projektjét mutatta be; csapattagok: Balajti Szevér, Borbély Richárd, Hetei Martin Péter, Németh Bence, Somogyi Ákos

• A Z-Gen nevű csapat a 3. helyet szerezte, az ő projektjük a ragasztó-adagolók eltömődése miatt keletkező selejt minimalizálásával foglalkozott; csapattagok: Kiss Norbert, Lakatos Ákos, Tajti Ferenc

• Különdíjat kapott a verseny egyetlen női résztvevője, Tápai Dominika

• A legjobb prezentáció különdíjával tüntette ki a zsűri Hetei Martin Pétert, aki a Benz-Boyz projektjét mutatta be.