Vastaps produkció - A dolgok mélyére ásva

Vissza a címlapra
Vastaps produkció - A dolgok mélyére ásva

„Nem mindegy, hogy egy darab csak megszólal, vagy szól valamiről." - vallja Nagy János, a Vastaps Produkció legújabb darabjának rendezője. A kecskeméti színjátszóműhely idei évadnyitó előadása során Háy János A Herner Ferike faterja című művét álmodta színpadra a társulat. Az egy felvonásos kultúrjáték fókuszában álló három közmunkás fanyar humorba ágyazott karakterei pedig nem kisebb kérdésekre keresik a választ mint, hogy vajon hol tartunk ma az öntudatra ébredésben? Mi az élet értelme? Mire elég a kultúránk ma? Hogy végére járjunk a kérdéseknek Nagy János rendezőhöz fordultunk.

- Miről szól a darab?

- A történet nyitányaként adott három kulturálatlan ember, akik egy zsákfalu szélén közmunkában árkot ásnak, hogy a szenny ne mossa el a települést. Ez az árok azonban nem csupán a munka, hanem a ráérős filozofálgatás helyszíne és a céltalan monotonitás szimbóluma is egyben. Krekács, Banda és Herda, a három közmunkás fanyar karakterhumorba ágyazva ontja magából a hol hencegő, hol trágár, hol pedig hiányos „sztorikat", melyek lassan gördülő gyöngyszemként fűződnek fel Herner Ferike tragédiájára, akit az apja véletlenül fejbelőtt a vadászpuska tisztogatása közben. Mi pedig, mintha csak éppen erre jártunk volna, becsatlakozunk a beszélgetésekbe. S miközben a munkások a baleset kapcsán „a dolgok mélyére ásnak", az ásólapát árnyéka mögül olykor kikacsint egy-egy - a saját sorsukkal és sorstudatukkal kapcsolatos, az átlagemberek hétköznapi traumáira reflektáló - gondolat....és ez az a pont, ahol felszínre kerül a valódi tragédia. Mintha lenne egy képzeletbeli záróvonal, amin „hőseink" bizonyos szituációkban átlépnek, és egy teljesen új gondolati síkra vetődve - természetesen tudat alatt, de - mélyen filozofikus kérdéseket vetnek fel:

„...akkor is minden volt, amikor még mi nem voltunk. De, ha meghalunk, akkor nekünk már semmi nem lesz. De csak nekünk nem lesz semmi, mert különben minden van, csak mi nem vagyunk. Hogy is van ez...nem értem..."

Aztán - az elhangzottakkal szinte egy időben - vissza is rendeződnek, hiszen maguk sem tudnak mit kezdeni a dologgal.  Elszáll a pillanat fennköltsége és újra ösztönből hajtják magukat előre. Ássák az árkot, amit már tavaly és tavalyelőtt és az előtt is kiástak. Hiszen a víz minden évben lezúdítja a szemetet a Dózsa utcából, de nincs senki, aki egyszer elgondolkozna, hogy mit lehetne tenni esetleg megelőzésképp. Mindig ugyanaz van. Nincs kitörési pont. Háy darabja betekintést enged a múltba is, ahol látjuk az árokásók öregeit, akiket ugyanúgy hívtak, mint most a három közmunkást, akik ugyanígy nevezték el a saját gyerekeiket. A történetből sűrű masszaként tolakszik előre ez a nyomasztó folytonosság és megfogalmazódik a kérdés bennünk: Rendben van ez így?!

- Hogyan épül fel az írói üzenet a színpadon?

- Sokan tudják, hogy magánemberként az életem szerves részét képezi a design gondolkodás és térszervezés, ami számomra nagyon is rokon szakma a színházi rendezéssel. Mindkettőben üzenni akarunk ugyanis valamit. Egy novellának vagy regénynek mindig van egy üzenete, és - ha valaki jó tollal rendelkezik - akkor kiszálazza ebből a történetből az útvonalakat, melyek során a mondanivaló megközelíthető. Ezt követően az egészet elhelyezi térben, időben és úgy rendezi össze, hogy - az írói kereteket felhasználva - már tudja, miről akar szólni. A színészek pedig ezen hangsúlyok mentén dolgoznak azért, hogy a mondanivaló megszülethessen. Nem mindegy, hogy egy darab csak megszólal, vagy szól valamiről. Egy adott tér berendezéskekor szintén az a lényeg, hogy üzenjen valamit a tulajdonosáról és a benne dolgozó emberek (akárcsak a színészek a színpadon) a tér használata során szintén közvetíteni tudják ezt a hitvallást.

„Nem mindegy, hogy egy darab csak megszólal, vagy szól valamiről."

Az eredeti Háy mű 2002-es. Azóta eltelt 17 év, nem vesztett a téma az aktualitásából? - Ez a történet tulajdonképpen bármelyik vidéki településen játszódhatna ma Magyarországon. Krekács, Banda és Herda azonnal beazonosítható karakterein keresztül megmutathatjuk, hogy - bár az idő telik - ez az ország mégis itt tart. Én pedig azt fejtegetem magamban, hogy ki ezért a felelős? Hogyan hagyhatjuk ezt? Mert ezek az emberek őt, tíz, tizenöt év múlva is ugyanilyenek lesznek, ha semmi sem változik. Ez egy görbe tükör a társadalomnak. Tessék, nézz bele, ismerj magadra - nem lesz nehéz. Ugyanakkor van egy belső szembesítés is, hiszen ezek az alakok, egymás sorsán és történetein keresztül néha ráeszmélnek önmagukra. Felfénylik egy kis rés, egy porszemnyi a remény, amikor átlépik azt a képzeletbeli záróvonalat egy-egy gondolat erejéig. De rögtön vissza is merülnek a maguk mélységébe, hiszen nem tudnak mit kezdeni az új gondolatokkal, nincs, aki jó választ adjon számukra.  

- Változtunk? Mert kellett volna...!

- Az emberek zöme ezzel az öröklött nihilitással szocializálódik a családjában, senki nem mondja, hogy neked tanulnod kéne, nincs, aki másik alternatívát kínáljon fel. És a mai kulturális, oktatási irányzatok sem a tanulást támogatják. A gyárakban végzett szalagmunkákhoz és gombnyomkodásokhoz nem kell magyar és történelem, sőt. A mai modern világban, amikor minden a komplexitásra épül, nálunk egysíkú részfeladatokra idomítanak embereket. És ez a darab 2002-ben játszódik, most pedig 2019 van. Eltelt tizenhét év. Változtunk? Mert kellett volna! Itt vannak a fiatalok és tud nekik másféle mintát adni a szülő? Az egész társadalmunk arra van kihegyezve, hogy nem foglalkozunk egymással. Hervay Gizellának van egy fantasztikus írása, amiben így fogalmaz: Te mindig arra válaszolsz nekem, amit valaki más kérdezett tőled. Hát, hogy lehet így beszélgetni?" És sajnos ez nálunk már nagyon rég óta így van... A darab zenei támogatásaként azért választottuk Mozart-Metallica Symphony No 40. feldolgozását mert, ez a mindenki által ismert dallam - szépsége és élet- igenlése mellett -, nagyfokú keserűséget áraszt... pont olyat, mint amit érzünk majd a színpadon: a maguk sorsán ugyan tépelődő, de - műveletlenségük okán - változtatni nem tudó szereplők láttán. Mindannyiunk felelősségét hangsúlyozva mutatjuk be ezt a darabot. Mi alkotók, hisszük, hogy ez a játék egy olyan szembesítés lesz a valóságunkkal, amely inspirál majd, hogy ezen sürgősen változtassunk!

(Bajáki Zsani)

Galéria (8 kép)

Összes kép letöltése