Vakációs ajándék – 80 méteres ugróiskola

Vissza a címlapra

Elkészültek a Lánchíd utcai óriási ugróiskola rajzai! A 80 méter hosszú, kreatív köztéri játék ábráit a Lánchíd Utcai Iskola diákjai tervezték, mégpedig - a terület előkészítését magára vállaló TERMOSTAR Kft. javaslatára - környezettudatosság témakörében.

A sok-sok rajz közül Engert Jakabné alpolgármester, Mészáros Katalin, a Lánchíd Utcai Iskola igazgatója, Bulyovcsity Gabriella építész-belsőépítész, valamint Horváth Attila, a TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatója kedden választotta ki azokat, amelyek a rendhagyó formavilágú ugróiskolát alkotják majd.

- Nagy örömmel láttunk munkához, hiszen gyönyörű rajzokat készítettek a gyerekek! - mondta Engert Jakabné alpolgármester. - Minden szempontból különleges a kezdeményezés. Ez az első ilyen ugróiskola Kecskeméten, ráadásul a gyerekek által megálmodott ábrák díszítik majd, és a felfestését is együtt, széchenyivárosi közösségi eseményként szeretnénk megvalósítani. Azt reméljük, hogy sokan kedvet kapnak, és saját iskolájuk, óvodájuk környékét hasonló, kreatív köztéri játékkal gazdagítják, amely egész évben mozgásra csábítja a gyerekeket.

A szervezők szeretettel várnak kicsiket és nagyokat június 14-én és 15-én 13 órától a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola elé, ahol ecsetet lehet ragadni. A közös alkotásba a délutánok folyamán bármikor be lehet kapcsolódni. Így mire kitör az igazi nyár, elkészül a tarka-barka ugróiskola, amelyet a vakáció alatt sok-sok gyermek használhat.

- A Lánchíd Iskola a távhőszolgáltatást igénybe vevő kecskeméti iskolák egyike - mondta Horváth Attila ügyvezető igazgató. - Hosszú évek óta kapcsolatban állunk az intézménnyel. Kecskeméti szolgáltatóként nagyon fontosnak tartjuk, hogy odafigyeljünk egymásra, segítsük egymás munkáját. A TERMOSTAR elsősorban megbízható és környezettudatos szolgáltatással járul hozzá a mindennapokhoz. De sok egyéb területen is kapcsolódunk Kecskemét és a távhős közösség tagjaihoz - például most egy olyan játékkal, amely színesebbé és vidámabbá teszi a környezetet - mondta Horváth Attila.

A 80 méter hosszú ugróiskola szerkezeti tervét Bulyovcsity Gabriella álmodta meg. A hagyományos négyzetek helyett kacskaringók és színes ábrák sokaságán lehet majd végig szökdelni.