Vádemelés lopás és rablás miatt egy kalocsai fiatalkorú ellen

Vissza a címlapra
Vádemelés lopás és rablás miatt egy kalocsai fiatalkorú ellen

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 15 éves kalocsai fiú ellen, aki 2017. május 18-án sportcipőt lopott egy kalocsai üzletben, 2 nap múlva pedig pólót és nadrágot rabolt ugyanebből az üzletből.

A fiatalkorú vádlott 2017. május 18-án délelőtt egy kalocsai divatüzletben elhatározta, hogy ellop egy pár fehér sportcipőt. A próbafülkében egy öngyújtóval leégette a cipőről azt a textilhurkot, amelyen az áruvédelmi eszköz volt. Ezután a vádlott a cipőt a ruházatába rejtette, majd kisétált az üzletből.

A vádlott 2 nap múlva, május 20-án visszatért a tett színhelyére, ekkor egy rövidnadrágot és egy pólót szemelt ki. Ezeket is a próbafülkébe vitte, ahol kitépte belőlük az áruvédelmi eszközöket. A rövidnadrágot a nadrágja alá felvette, míg a pólót az alsónadrágjába gyűrte.

Ezután a vádlott ki akart menni az üzletből, de az alkalmazottaknak gyanússá vált a viselkedése és az is látszott, hogy valamit a ruházata alá rejtett. Ezen kívül a bolt áruvédelmi kapuja is bejelzett, mert a rövidnadrágban maradt egy áruvédelmi eszköz. Az üzletvezető és egy eladó fel akarták tartóztatni a vádlottat és kérték, hogy adja vissza az ellopott ruhákat. A vádlott ennek nem tett eleget, hanem kifelé igyekezve a lopott dolgok megtartása és menekülése érdekében megütötte és meglökte az üzletvezető és az eladó vállát.

A dulakodást a közelben lévő szolgálaton kívüli rendőrök is észlelték, akiknek a felszólítására a vádlott a rablással szerzett, 6.800 Ft értékű ruhákat visszaadta. Ekkor a két nappal korábban lopott cipőket is visszavették, de azok már annyira elhasznált állapotban voltak, hogy a cipők ellopásával okozott, 5.000 Ft nagyságú kár nem térült meg.

A szabadlábon védekező vádlottat az ügyészség lopás vétségével és rablás bűntettével vádolja, bűnössége kérdésében a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.