Újabb sikeres nemzetközi versenyt zártak a kecskeméti uszonyosúszók

Vissza a címlapra
Újabb sikeres nemzetközi versenyt zártak a kecskeméti uszonyosúszók

A július végi junior világbajnokság után elérkezett az idő, hogy a fiatalabb korosztályok is megmutassák magukat a nemzetközi porondon. Erre kiváló lehetőség adódott a Fiatal Uszonyosúszók IV. Nemzetközi Találkozóján, aminek Kecskemét adott otthont 2017. október 7-8. között. Itt 5 ország közel 200 versenyzője állt rajthoz, közöttük a BÁCSVÍZ-KVSC búvárúszó szakosztályának versenyzői is. A hétvégét 1 arany-, 5 ezüst- és 1 bronzéremmel zárták a kecskeméti uszonyosok.

„Nagyon örülünk neki, hogy már negyedik alkalommal sikerült megrendezni ezt a versenyt, amit Ludvigh Zoltán megálmodott anno. Sajnos nem minden előre bejelentkezett külföldi csapat tudott részt venni a rendezvényen, de a színvonalat tekintve így is évről-évre erősödik a mezőny. A hétvégén vendégünk volt Michel Gaunard úr is, aki a nemzetközi uszonyosúszó bizottság elnöke. Megtekintve versenyünket, megismerve a Kecskeméti Fürdőt és Kecskemét városát, nagyon elismerően nyilatkozott. Ez biztató a jövőt tekintve, mert szeretnénk, ha Kecskemét újra rangos nemzetközi uszonyosúszó versenyeknek adhatna otthont.

Ehhez az infrastruktúra adott és egyesületünk versenyzői is meghatározók a nemzetközi mezőnyben. Szerencsére évről évre tudunk sportolót delegálni a nemzeti válogatottba, ezen a versenyen Wórum Soma a serülő válogatott-, Kolonics Milán pedig az ifjúsági válogatott színeiben szállt vízbe. A fiatalabb korosztályoknál is vannak tehetséges versenyzőink, Szili Ágnes például gyermek korosztályban ért el kiváló eredményeket.

Ezen a versenyen debütált Szabó László újdonsült edző kollégám is, aki korábbi válogatott búvárúszóként ismeri a sportág összes csínját. Úgy látom, egyre jobban megértetni magát a gyerekekkel, így a jövőben komoly segítsége lehet szakosztályunknak" - értékelte hétvégi versenyt Juhos Gergely edző, szakosztályvezető.

A következő verseny a Cápa, Serdülő és Junior korosztályok országos bajnoksága lesz, aminek szintén a Kecskeméti Fürdő ad otthont november 11-12-én.

Gyermek korosztály:

Szili Ágnes:

1. 400 m uszonyos gyorsúszás 4:27,89

2. 50 m uszonyos gyorsúszás 26,66

2. 100 m uszonyos gyorsúszás 57,19

2. 200 m uszonyos gyorsúszás 2:06,52

Serdülő korosztály:

Szili Nóra:

3. 50 m uszonyos gyorsúszás 25,66

Ifjúsági korosztály:

Kolonics Milán:

2. 100 m uszonyos gyorsúszás 49,31

2. 200 m uszonyos gyorsúszás 1:49,15

3. 50 m uszonyos gyorsúszás 23,02

Galéria (4 kép)

Összes kép letöltése