Új kilátó épül a Kecskeméti Arborétumban

Vissza a címlapra

Az arborétumot fenntartó KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. a korábban elbontott kilátó helyén most egy új kilátót épít. Az alapozás már befejeződött, és már az acélszerkezet építése van folyamatban.

A Kecskeméti Arborétum korábbi kilátója életveszélyessé vált, ezért 2011-ben elbontották. Az elbontás oka az volt, hogy faanyagvédelmi és tartószerkezeti szakvélemények alapján a további használata veszélyessé vált, amelyet csak jelentős átépítésekkel és nagy anyagi ráfordítás mellett lehetett volna biztonságossá tenni. Emellett a kilátó a funkcióját is elvesztette, mivel az arborétum fái az évek során örvendetes módon fölé nőttek.

Most a hosszabb élettartam miatt az új kilátó már acél tartószerkezettel épül meg, de a környezettel harmonizálva, faburkolatot fog kapni. Az újonnan épülő kilátó legfelső járószintje pedig 7 méterrel lesz magasabban, mint a régié. A kilátó megjelenésére vonatkozó építési látványterveket Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzati Tervtanácsa választotta ki.

A projekt 40 százalékát a tulajdonosi joggyakorló Agrárminisztérium által nyújtott tőkeemelésből, 60 százalékát pedig a KEFAG Zrt. saját forrásából finanszírozzák. A kivitelezés a tervek szerint 2019-ben befejeződik, azonban az arborétum látogatói várhatóan leghamarabb 2020 tavaszán, a jogerős használatbavételi engedélyt követően élvezhetik majd a magasból körbetekintés lehetőségét.

A Kecskeméti Arborétum, mint az „Erdészek ajándéka Kecskemét városának", továbbra is minden nap ingyenesen látogatható. Időszakos bezárására csak a karácsonyt megelőző szokásos időszakban, azaz december 1. és 25. között kerül majd sor.