Új gyártócsarnokba költözött a Ritz Mérőtranszformátor Kft. Kecskeméten

Vissza a címlapra
Új gyártócsarnokba költözött a Ritz Mérőtranszformátor Kft. Kecskeméten

Új gyártócsarnokba költözött a kecskeméti, német-osztrák tulajdonú Ritz Mérőtranszformátor Kft., a mintegy másfélmilliárd forint összegű, saját finanszírozású beruházás hivatalos átadását pénteken tartották.

Csikó Viktor, a kft. műszaki cégvezetője az MTI-nek elmondta: 2015 májusa és decembere között egy 7200 négyzetméteres gyártócsarnokot, valamint egy 470 négyzetméteres irodaépületet alakítottak ki. Az új épületekbe már korábban beköltözött a cég, a hivatalos átadási ünnepséggel azonban azért vártak mostanáig, hogy egyszerre emlékezhessenek meg a hamburgi központ hetven-, az ausztriai telephely hatvan- és a kecskeméti telephely húszéves évfordulójáról.

A főként kis- és középfeszültségű áramváltók gyártására specializálódott kecskeméti gyártócsarnok megépülésével a cégvezetés legkevesebb 30 százalékos gyártókapacitás növekedésre, és ezzel együtt 1,5-3 millió euró (463-927 millió forint) összegű árbevétel-növekedésre számít. Terveik között szerepel a dolgozói létszám bővítése is a következő üzleti évben, mintegy harminc emberrel - tette hozzá Csikó Viktor.

Prof. Dr. Ingmar Grambow, a Ritz Alapítványi kuratórium elnöke a cég telephelyei közül a kecskemétit az egyik legfontosabbnak nevezte. Az itt előállított termékek Izlandtól Tazmániáig a világ minden tájára eljutnak.

Megtisztelte jelenlétével az ünnepséget dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét város alpolgármestere is, aki ugyancsak kifejezte örömét az iránt, hogy a Ritz a hírös várost választotta. Az hogy a több éves bérlés után saját telephely vásárlása mellett döntött a vezetőség, arról árulkodik, hogy nem vizsgázott rosszul Kecskemét - mondta. Valamint gratulált mindazoknak, akik valamilyen formában részt vettek a munkában és felajánlotta az önkormányzat jövőbeni segítségét is. 

A kis- és középfeszültségű váltók, érintésvédett áram-sínrendszerek és a speciális felhasználású teljesítménytranszformátorok gyártása terén vezetőnek számító Ritz alapítása 1904-re tehető. A mára nemzetközileg tevékeny vállalat hamburgi székhelyével három telephelyet fog össze Németországban, valamint négy továbbit Ausztriában, Magyarországon, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban.

A magyarországi Ritz Mérőtranszformátor Kft.-t 1996-ban egy négyezer négyzetméteres, bérelt csarnokban alapították meg Kecskeméten, kezdetben húsz dolgozóval. A magyarországi vállalat fokozatos fejlődésével a vasmaggyártástól a szekundertekercselésen át eljutott a primertekercselésig, és a kilencvenes évek végére már hatvan munkatársat foglalkoztatott. A váltógyártást 2004-ben kezdték meg, és 2011-re ez a cég egyik fő termékévé is vált. A cégnél jelenleg 228-an dolgoznak.

A kft. értékesítésből származó nettó árbevétele a 2015. július végén zárult üzleti évben 11,5 millió euró, míg az előző üzleti évben 10,1 millió euró volt. Az árbevétel döntő része exportból származik, 2015-ben ez 11,35 millió eurót, az előző évben pedig 9,75 millió eurót tett ki. A vállalat 2015. július végéig 179 ezer euró veszteséget termelt, míg az előző évben, 2014 közepéig 424 ezer euró volt az adózott eredménye.

(szöveg: MTI / keol.hu)