Többrendbeli lopás gyanújával vették őrizetbe a kecskeméti férfit

Vissza a címlapra

A tiszakécskei nyomozók előterjesztés tettek az 53 éves kecskeméti férfi letartóztatásának indítványozására.

Egy nyárlőrinci férfi tett bejelentést a Tiszakécskei Rendőrőrsön 2020. július 16-án, mivel az éjszaka folyamán valaki bejutott a tanyájára, és onnan eltulajdonított egy rotációs kapát, egy láncfűrészt, valamint egy kevés zöldséget és gyümölcsöt. A tettes több mint 400.000 forint kárt okozott a sértettnek.

Egy hónap múlva arról értesültek a tiszakécskei egyenruhások, hogy egy út menti árusító pavilont tört fel egy ismeretlen, és onnan nagy mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt, valamint egy mobilklímát, egy digitális mérleget, illetve némi készpénzt lopott el.

Pontosan három hét elteltével valaki újra feltörte a bódét, és ekkor négy láda alma, hat láda barack, valamint egy mérleg tűnt el. A pavilon tulajdonosának a két dézsmálás során hozzávetőleg 300.000 forint kára keletkezett.

A nyomozás eredményeként a rendőrök megállapították, hogy mindhárom bűncselekmény ugyanahhoz a személyhez, egy 53 éves férfihoz köthető. Ezzel egyidőben a tiszakécskei nyomozók azt is kiderítették, hogy a kecskeméti rendőrök az illetőt gázolajlopással gyanúsítják.

A többrendbeli lopással gyanúsítható H. Lászlót munkahelyén, egy Komárom-Esztergom megyei községben fogták el a rendőrök. A kecskeméti lakhelyű férfit előállították a Tiszakécskei Rendőrőrsre, majd kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.