Több száz szájmaszkot készít minden héten a kecskeméti színház

Vissza a címlapra
Több száz szájmaszkot készít minden héten a kecskeméti színház

A színház szabászai által varrt védőmaszkok gyártásába kezdett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház is. A teátrum az elkészült maszkokat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának adja át minden héten, hogy az arra rászoruló szervezeteknek biztosítani tudja azt a hivatal.

A Veszprémi Petőfi Színházból indult kezdeményezéshez a héten csatlakozott a teátrum, így szeretnének a színház dolgozóival együtt hozzájárulni a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

Nemcsak az önkormányzat járvány elleni védekezésében vállalt segítségnyújtás, hanem a közönséggel való kapcsolattartás is kiemelten fontos a teátrum számára, ahol folyamatosan frissülő közösségi média aktivitással, felolvasósorozattal találkozhatnak a nézők. Friss bejelentésekre is készül az ország legújabb nemzetije, hiszen ahogy Cseke Péter igazgató a nyilatkozataiban elmondta: „Színház mindig is volt, és lesz, csak a formája változik, és a módjait kell megtalálnunk. Most az online térbe terelődik át a közönségünkkel való kontaktus és alakul egy egészen újszerű, reményeink szerint átmeneti színházi világ."

A kecskeméti egészségügybe, szociális hálózat intézményeibe eljuttatott maszkok gyártását a színházban a jövőben is folytatják, hiszen egyik előnye a textilből készült védőfelszerelésnek, hogy magas hőfokon történő mosás és fertőtlenítés után újra használható.