Távhős lakásban él? Most állami támogatással korszerűsítheti fűtésrendszerét

Vissza a címlapra

Régóta várt pályázatot hirdetett meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a távfűtéses társasházak és lakásszövetkezetek számára. Az OTTHON MELEGE PROGRAM keretében fűtéskorszerűsítésre nyerhető el vissza nem térítendő állami támogatás, lakásonként akár 350 ezer forint. A pályázatokat szeptember 24-étől lehet benyújtani. Érdemes igyekezni, hiszen óriási az érdeklődés, így akár órák alatt kimerülhet a forrás.

Az elmúlt évek adatai szerint Kecskeméten épületszinten átlagosan 30 %-os hődíjmegtakarítást eredményezett a fűtéskorszerűsítés azokban a társasházakban, ahol a fejlesztés mellett döntöttek. Az energiatakarékosság mellett fontos szempont az is, hogy a korszerű fűtési rendszer növeli az ingatlan értékét.

- Fogyasztóink körében kiemelt fontossággal bír, hogy a távhőszolgáltatás egyedileg szabályozható legyen, és a költségek a valós fogyasztás után kerüljenek elszámolásra - mondta Horváth Attila, a TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatója. - Ezért a TERMOSTAR Kft. szakmai segítséget biztosít azoknak a kecskeméti lakóközösségnek, akik a pályázat mellett döntenek, és lakóépületükben jelenleg nem szabályozható egyedileg a fűtés. Társaságunk célja, hogy a hőfelhasználás mérését és a fűtés szabályozását biztosító rendszer lehetőség szerint mielőbb elérhetővé váljon valamennyi kecskeméti fogyasztónk számára.

Az Otthon Melege Program keretében országos szinten 2 milliárd forint támogatási keretösszeggel meghirdetett pályázaton okos mérésre alkalmas költségmegosztók, és más, energiamegtakarítást célzó berendezések felszerelésére igényelhetnek támogatást azok a távfűtéssel ellátott társasházak és lakásszövetkezetek, ahol a lakástulajdonosok többsége így dönt. A vissza nem térítendő támogatás a beruházás bruttó költségének 10-50 százalékáig terjed. Lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint állami támogatás nyerhető el.

A pályázatokat 2019. szeptember 24-étől lehet feltölteni a pályázati portálon, amelynek elérhetősége: http://tav2019.nfsi.hu. A pályázattal kapcsolatos részletek a www.nfsi.hu oldalon érhetők el Okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztése, radiátor csere program cím alatt. A TERMOSTAR Kft.-nél  az otthonmelege@termostar.hu e-mail címen, illetve munkaidőben a 76/48-18-18-as telefonszámon kérhető információ a pályázattal kapcsolatban.