Talált bankkártyával vásárolt – bíróság elé állhat

Vissza a címlapra
Talált bankkártyával vásárolt – bíróság elé állhat

A tiszakécskei rendőrök vádemelést javasolnak a 48 éves helyi gyanúsítottal szemben.

Egy tiszakécskei nő elhagyta a bankkártyáját, azonban ezt csak akkor vette észre, mikor a számlavezető bankja vásárlási értesítést küldött részére 2020. március 23-án reggel. Az asszony aznap még nem vásárolt, ezért rögtön átnézte a táskáját, és ekkor szembesült azzal, hogy nincs meg a kártyája. Azt a sértett rögtön letiltatta, azonban addigra valaki két sikeres tranzakciót hajtott végre vele jogosulatlanul.

A tettes többezer forint kárt okozott, illetve további két sikertelen vásárlással próbálkozott hozzávetőleg 10.000 forint értékben. Ez utóbbi két alkalommal azért nem tudott vásárolni a talált kártyával, mert addigra azt a bank már érvénytelenítette.

A sértett a történtek miatt feljelentést tett a rendőrségen. A helyi rendőrőrs munkatársai a nyomozás eredményeként beazonosították a jogosulatlan kártyahasználót, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A jelenleg szabadlábon védekező 48 éves helyi nő ügyében a tiszakécskei nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.