Szuhodovszki Soma: Együtt, csapatként csináltuk meg

Szuhodovszki Soma a Riga elleni siker kulcsszereplője volt, hiszen középpályásunk előbb értékesített egy büntetőt, majd a hajrában gólpasszt adott Pálinkás Gergőnek. Ezzel együtt most is a csapat erejét emelte ki.
– Nehéz szavakat találni, hiszen a klub még nem nyert nemzetközi mérkőzést korábban. Megcsináltuk ezt is, együtt, csapatként. Máshogyan nem is ment volna. Jól kezdtünk, letámadtuk az ellenfelet, de utána feljavult a Riga. Folyamatos játék nem nagyon alakult ki, inkább hosszú indítások jellemezték a meccset. A második félidő elején viszont megszereztük a vezetést, meg is dupláztuk az előnyt, ám sajnos gyorsan kaptunk egy gólt ezután. A győzelemmel ugyanakkor elégedettek lehetünk. Ami a gólomat illeti, általában Banó-Szabó Bence van kijelölve a tizenegyeseknél, de sajnos nem lehetett már a pályán, így elvállaltam, nem volt kérdés számomra, hogy belövöm-e. Egy dolog biztos, Rigába is úgy megyünk, hogy kitesszük a szívünket és a lelkünket a pályára, ki fogunk adni magunkból mindent, akkor tiszta lehet a lelkiismeretünk, akármi is lesz az eredmény – mondta Szuhodovszki Soma.
Pálinkás Gergő ott folytatta, ahol a felkészülési időszak végén abbahagyta, hiszen gólt rúgott a Riga elleni EKL-selejtezőn is, mely ráadásul győzelmet ért. Támadónk kinevette volna azt, aki egy évvel ezelőtt ezt megjósolja, de még igazán fel sem fogta, hogy mit történt vele.
– Valószínűleg kinevettem volna azt, aki egy évvel ezelőtt ezt jósolja nekem, álomszerű tényleg ez a meccs számomra. Egy évvel ezelőtt még éppen feljutottunk a Kazincbarcikával az NB III-ból, készültem az NB II-re, most pedig nemzetközi kupameccsen debütáltam. A hangulatra is nehezen találom a szavakat, kevés ilyen meccsben lehetett eddig részem, ahol ennyi néző van kint. Azt még fel sem fogtam tulajdonképpen, hogy gólt is tudtam lőni. Az iram nem volt szokatlan, mert nagyszerű felkészülésen vagyunk túl, jó erőben van a társaság, én is jól éreztem magam a pályán. Abszolút azt kaptuk a Rigától, amire számítottunk, kőkemény lesz a visszavágó is, ellenfelünk egészen biztosan minden erejét mozgósítani fogja ellenünk, de ezzel természetesen mi is így leszünk. Teher most sem volt rajtunk, mert bónuszként tekintettünk erre a meccsre, ez az eredmény pedig kellő önbizalmat adhat a visszavágóhoz is – mondta Pálinkás Gergő.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu