Szolnokon tartja idén az AGTEDU Konferenciát a Neumann János Egyetem

Vissza a címlapra

A Magyar Tudomány Ünnepe a Magyar Tudományos Akadémia által minden év novemberében megrendezett országos programsorozat. Hivatalosan minden év november 3-án ünnepeljük, azon a napon, melyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A rendezvénysorozat hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik, a 2017. évi rendezvénysorozat mottója „Emberközpontú tudomány".

A Neumann János Egyetem a XIII. AGTEDU Konferencia rendezvényeivel kapcsolódik az országos eseményhez. A plenáris ülés programjait 2017. november 16-án 10:00 órától Szolnokon, a Gazdálkodási Kar Főépületében rendezik meg.

Az eseményt Dr. Lakatos Vilmos, a kar dékánja nyitja meg, majd Szalay Ferenc polgármester Szolnok város fejlődéséről és fejlesztési koncepcióiról beszél. Ezt követően hallgathatják meg Dr. Kállai Mária kormánymegbízott „Emberközpontú tudomány" című előadását.

A délelőtt során Dr. Szász János egyetemi tanár „Késleltetett hatások", Kárpáti Árpád ügyvezető igazgató „Érték- közösség- művelődés", Dr. Bitay Enikő akadémikus "Anyagtudomány művelése az erdélyi interdiszciplináris kutatásokban", és Szabó Bence igazgatóhelyettes „A kertészeti képzés gyökerei Kecskeméten" címmel tartanak előadásokat.

A 13:00 órakor kezdődő szekcióprogramok a tanításmódszertan, a képzésmódszertan, a nyelv-és irodalomtudomány, a turizmusmenedzsment, a marketing-és pénzügyi elemzések, a gazdálkodás és menedzsment, az agrár, a műszaki és az informatikai tudományterületeibe adnak betekintést.