Szemereyné: Kecskeméten 33-an vannak hatósági házi karanténban

Vissza a címlapra

Ismételten nagyon köszönöm a kecskemétieknek azt a fegyelmezett, óvatos, higgadt magatartást, amelyet ebben az embert próbáló időszakban tanúsítanak. Ezzel tudjuk lassítani a járványt. A városban 33 fő van hatósági házi karanténban, tehát ők azok, akik fertőzött területről érkeztek haza és elővigyázatosságból vannak kötelező karanténban.

"A járványt azonban nem tudjuk teljes mértékben elkerülni, de lassítani igen. A népegészségügytől kértem adatot arra vonatkozóan, hogy van-e a városban igazolt fertőzött beteg. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy területi adatok nem állnak rendelkezésre.

Az országos tisztifőorvos ma arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a vírus jelen van minden megyében. Éppen ezért nekünk, kecskemétieknek is tényként kell kezelnünk: a vírus itt van, közöttünk van, most még jobban kell vigyáznunk magunkra és egymásra.

Köszönöm a munkáltatóknak, hogy minden létező óvintézkedést megtesznek azokban a szektorokban, ahol az otthoni munkavégzés nem lehetséges.

Csatoltan küldök egy olyan tájékoztatót, amit hazaérkezésünk után célszerű pontonként betartani annak érdekében, hogy minél hatékonyabban meg tudjuk védeni családjainkat.

Kérem, hogy népszerűsítsék ezt a tájékoztatót, a vírusnak esélye se legyen beköltözni az otthonunkba!

Köszönettel:

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét MJV polgármestere"