Szarvason búcsúzott a Függöny fel!

Vissza a címlapra
Szarvason búcsúzott a Függöny fel!

A Szarvasi Vízi Színház programjában kapott helyett a 2017/18-as évad egyik legsikeresebb kecskeméti produkciója, melyet nagy örömmel fogadott a csongrád megyei közönség.

Évek óta visszajáró vendég a kecskeméti társulat a festői környezetben elhelyezkedő szabadtéri színpad színvonalas programsorozatában. A nézők biztatása és elismerése mellett több díjat is elnyert itt a Katona József Színház a korábbi előadásaival.

Idén a szeszélyes időjárás ellenére zavartalanul zajlott le Szente Vajk rendezésében bemutatott vígjáték, így méltóképpen vehetett búcsút a produkciótól a kecskeméti stáb.

A színház nyári turnéjának következő állomása Balatonföldvár lesz, ahol a Kőműves Kelemen című rockballadával színesítik a KultKikötő programját.