Szamócával is segítenek a bajba jutottaknak

Vissza a címlapra

Mint tegnap már beharangoztuk, szamóca akciót rendeztek 2020. május 23-án szombaton a Széchenyivárosi Kispiacon. A nagy sikerű „A Spárga Összeköt" elnevezésű akció folytatásaként dr. Salacz László országgyűlési képviselő segítségével és közbenjárásával kínáltak szamócát az önkéntesek 8 órától. A befolyt összeggel pedig a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére létrehozott Városi Veszélyalapot gyarapítják.

Az Agrárkamara 2-3 éve folytatott felvilágosító programjának köszönhetően ma már egyre többen tudják Magyarországon, hogy a köznyelvben „epernek" nevezett gyümölcs valójában a szamóca. Az eper (ami egyébként fán terem) és a szamóca rendszertanilag is eltérő egységbe tartozik: az eper a Morus nemzetségbe, az eperfafélék családjába (termésének színe fehér vagy fekete), a szamóca pedig a Fragaria nemzetségbe, a rózsafélék családjába.

Ebből a szamócából egy hetényegyházi termelő ajánlott fel dr. Salacz László országgyűlési képviselőnek összesen 50 kilónyit. Amit 1200 forintért, középárfolyamon árultak, de a becsületkasszába bárki betehett ennél többet is.

Dr. Salacz Lászlónak a szamócaárusításban többek között Nemcsik Mátyás kecskeméti önkormányzati képviselő, a Kecskeméti Ifjúsági Tanács alelnöke, a Gondoskodó Szolgálat, valamint a Városi Szociális Közalapítvány munkatársai, és Szamler László, a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány kurátora segített.