Sikert aratott a kecskeméti társulat a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Vissza a címlapra
Sikert aratott a kecskeméti társulat a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Virulens darabtípus a Michael Frayn által írt Függöny fel!, amit most a Kecskeméti Katona József Színház vendégjátékán láthatott a közönség a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Az előadásról a Népszava újságírója írt méltató kritikát.

Az a fajta bohózat, amit már Feydeau is elementárisan, bő alkotókedvvel művelt. Sok ajtó kell hozzá, temérdek rohangászás, félreértések garmadája, megcsalás vagy annak szándéka, helyzetkomikumok - a precízen szervezett, zaklatott nyargalászáshoz pedig karakteres fazonok és óramű pontossággal működtetett színpadi gépezet. Ami, ha beindul, nincs megállás, mindent a másodperc törtrészének alaposságával kell csinálni, miközben játékosnak, humorosnak is kell lenni.

Kemény meló, de pihekönnyedséggel kell csinál. Eleganciával, intelligenciával, jókora kedvvel. Különben be lehet vele fürdeni, olcsó ripacskodásba fulladni, amivel persze sikert is lehet aratni. De ha valaki nagyon kísérletezik, intellektuális felhangokat csempész a szövegbe, megbontja a kitalált szerkezetet, akkor bizony még bukni is lehet, példa volt rá a Madáchban néhány éve a Kézről kézre című Feydeau-komédia, és most a Vígben, szintén Feydeau-tól, az Egy éj a paradicsomban előadásának sem jósolható hosszú sikerszéria. Lehet sokféle a rendezői felfogás, de ha egy ilyen darabon az elejétől a végéig nem nevet, sőt, röhög a közönség, az rossz előadás.

A kecskeméti produkció elején megijedtem. Járták a színészek színpadi "köreiket", és alig volt nevetés, pedig poén elhangzott már . De, ahogy Molnár Ferenc is írta, komédiát elkezdeni a legnehezebb, valahogyan be kell mutatni a szereplőket, vázolni a szándékaikat, felforrósítani a hangulatot, amihez a színészeknek is "be kell melegedniük". Vendégjátékon meg kell szokni a más méretű színpadot is; ilyen kicentizett darab esetében ha csak fél méterrel többet kell rohanni valahová, már felborulhat minden. De aztán belendült, sőt belódult a Szente Vajk rendezte produkció.

A történet szerint, egy vidéken turnézó, szedett-vedett, de szerethető társulat próbál, majd bemutat, és zsinórban játszik épp egy ilyen eszeveszett komédiát. De a gépezetbe rendszeresen hiba csúszik. Hol az egyik színésznő kap féltékenységi rohamot, hol az idős, alkoholizmusra hajlamos színész felejt el bejönni, vagy éppen a szöveg megy ki a fejéből, de az ügyelő is használhatatlanná válhat feldúltságában. És végül fergeteges felfordulás, mulatságos katyvasz kerekedik, minden és mindenki a feje tetejére áll. Frayn truvája, hogy az első felvonásban elölről mutatja az eseményeket, ahogy a nézők látják, a másodikban a színfalak mögül, ahonnan a felbolydult méhkasként szaladgáló, kollégáknak beszóló, sztorizó színészeket látjuk. És van egy harmadik felvonás, amikor a turné vége felé már mindenki holtfáradt, kienged, utálja látni a másikat - szóval a téboly, amennyire csak lehet, a tetőfokára hág.

Jirí Menzel egykor az Új Színházban rendezte a darabot - ő csak ilyen típusú komédiákat állít színpadra -,s a harmadik felvonást el is hagyta. Gondolhatta, fő a tömörség, és ő a második felvonásból is tud olyan őrületet fabrikálni, mintha a tetőpont után vége lenne a produkciónak. Mohácsi János viszont - aki az eddigi legütősebb verziót rendezte Kaposvárott -, nagyon is hangsúlyt fektetett az utolsó felvonásra. Ő amúgy is szereti a tébolyig fokozni produkcióit, s itt aztán kő kövön nem maradt: nem csak a tárgyak zúzódtak darabokra, hanem az emberi lelkek is. Már-már a tragédia határáig jutottunk, miközben megszakadtunk a röhögéstől. A Centrál Színházban Puskás Tamás szelídebben, de szintén érzékeltette, hogy a megoldatlan magánélet, s a nem épp acélos tehetség hogyan torkollik színpadi összeomlásba is.

Szente Vajk nem akar többet annál, minthogy biztos kézzel működteti a drámai szerkezetet, figyel a pontosságra, a ritmusra, hagyja játszani a színészeket, akik ezt meg is hálálják. Előjön belőlük a komédiás. Felhorgad a játékkedvük, komolyan veszik a bohóckodást. Nagy elánnal, jókedvvel ripacskodnak is, és ez bele is fér, hiszen épp ripacskodó színészeket alakítanak. De nem lépik át az ízléshatárt. A közönség pedig mindig imádja hátulról látni a színházat, nem véletlenül van ennek a kíváncsiságnak megfelelő tévésorozat, és idevágó kiállítás is látható Kulisszatitkok címmel, a Pesti Vigadóban.

A darabbeli rendező Zayzon Zsolt, aki a nézőtéren jelenik meg, és egy ideig ott is marad, a darabbeli bohózat próbáit instruálva. Rendez ő tragédiát is, de most épp aprópénzre váltja foszladozó tehetségét. Könnyen felmegy benne a pumpa, és ilyenkor üvölt. Danyi Judit minden lében kanál, buzgón lábatlankodó házvezetőnőt ad, amúgy konfliktusokban békíteni próbáló színésznő. Orth Péter társulati bonviván és törni-zúzni képes férfi. Dobó Enikő pedig társulati primadonna, erős hisztérikus hajlammal. Decsi Edit rendezőasszisztens, súgó, lelki szemétláda, de maga is duzzog. Ferencz Bálint, Magyar Éva, Aradi Imre, szintén sürögnek-forognak, felkapják a vizet. Dunai Tamás az öreg alkoholista színész, aki memóriazavarral is küzd, és ezzel persze galibát okoz. Jól működő díszleteket és jól használható jelmezeket tervezett Túri Erzsébet, illetve Kovács Yvette Alida.

Az egész produkció jól működik. Persze le lehet nézni, de nem érdemes, mert a színházi repertoár jelentős részét ilyen darabok alkotják. Profin kell ezeket játszani. A kecskeméti társulat ezt teszi.

(nepszava.hu)