Rangos díjat kapott a Hetényi Közösségi Ház
Mintegy 150 ezer látogatót vonzott a 322 településen és 452 helyszínen 12. alkalommal megrendezett Kultúrházak éjjel-nappal sorozat február 2. és 4. között - emelte ki Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma főosztályvezetője a rendezvényt záró budapesti sajtótájékoztatón.
A sajtótájékoztatón elhangzott, annak érdekében, hogy ösztönözzék az intézményeket, a szakembereket és a látogatókat az eseménysorozaton való még aktívabb részvételre, a szervezők a már hagyományosnak mondható innovációs, fotó- és plakátpályázat mellett újakat is hirdettek. A nyertesek díjait az eseményen adták át.
Az „okosművház" szakmai, innovációs kiíráson a zsűri olyan példaértékű gyakorlatokat díjazott, amelyek a közművelődés hagyományteremtő és hagyományőrző szerepét erősítő módszereit, formáit, folyamatait mutatták be. A kiírásra 15 szakmai műhelytől 16 pályázat érkezett. A fődíjat a nagyrédei Molnár József Művelődési Ház nyerte, másodikat az ácsi Bartók Béla Művelődési Ház, a harmadik helyezett pedig a Hetényi Közösségi Ház zenei programja lett.