Projektnyitó a Neumann János Egyetemen

Vissza a címlapra
Projektnyitó a Neumann János Egyetemen

Új e-mobilitási projekt indul a Neumann János Egyetem közreműködésével, amely során új, hibrid hajtású kisrepülőgép fejlesztésében vesznek részt az egyetem kutatói. Szerdán délelőtt tartották a projekt ünnepélyes nyitórendezvényét - írta meg a hiros.hu

Diszruptív technológiák kutatás-fejlesztése az e-mobility területén és integrálásuk a mérnökképzésbe címmel indul az új kutatási-fejlesztési projekt. Az e-mobilitási projekt EFOP pályázat keretében valósul meg, három felsőoktatási intézmény részvételével: a konzorcium vezetője a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, mellette pedig partnerként közreműködik a kecskeméti Neumann János Egyetem valamint a Szegedi Tudományegyetem.

Nem ez az egyetlen pályázat, amelyet egyetemünk elnyert a közelmúltban.

- Eddigi munkánk eredményeként tudjuk azt bemutatni, hogy jelen pillanatban tizenhat megnyert pályázata van az egyetemünknek. Ezeknek az összértéke meghaladja a 16 milliárd forintot, amelyből egyetemünkre eső rész 6 és fél milliárd forinthoz közelít. A tizenhat pályázat közül van jó néhány amelyet önállóan nyert meg az egyetemünk, illetve jó néhány, amelyet konzorciumban - mondta Finta Zita, az egyetem kancellárja.

A projekt általános céljai között szerepel, a három intézmény együttműködés erősítése, az oktató-kutatók fejlődése, tudásuk gyarapítása, valamint a kutatási eredmények publikálása, és a mérnökképzésbe való integrálása.

Dr. Ailer Piroska, az egyetem rektora elmondta, a kutatás szakmai része pedig egy kisrepülőgép hibrid hajtáslánc fejlesztéséről szól.

- A projekt azt fogalmazza meg szakmailag, hogy az új és a modern elektromos hajtást, illetve a klasszikus belső égésű motoros hajtást szeretnénk kombinálni. Ezt a kombinációt hívják hibridnek, ami képes az egyik illetve a másik működési módot megvalósítani. Arra gondoltunk, hogy az elektromos hajtás nagyon hasznos a repülőtereken, a repülőtér közvetlen környezetében, hiszen nincsen emissziós kibocsátás, illetve sokkal kisebb a zajhatás, ami a repülőtér környezetében lévők számára nagyon fontos - hangsúlyozta a rektor.

Korábban is dolgoztak már elektromos és hibrid projekteken a kecskeméti egyetem járműtechnológiai tanszékének és informatikai tanszékének munkatársai. Akkor a személyautók területén folyt a kutatás-fejlesztés, ezért is jó hír az egyetemnek, hogy a felhalmozott tudást és tapasztalat felhasználásával most egy másik közlekedési eszköz fejlesztésében is részt vehetnek.

(szöveg: hiros.hu / fotók: keol.hu)