Pénteken nyit a Tourex Idegenforgalmi Szakkiállítás és Vásár Kecskeméten

Vissza a címlapra

A Tourex Idegenforgalmi Szakkiállítás és Vásárt 29. alkalommal rendezik meg 2020. február 21-22. között (péntek, szombat) Kecskeméten. A kiállítást a tervek szerint Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere fogja majd megnyitni pénteken 10 órakor.

A rendezvénynek ebben az évben is a Hírös Agóra - Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ ad otthont. A kiállításon a hagyományoknak megfelelően üdülési, turisztikai és idegenforgalmi látnivalókkal, szolgáltatásaikkal mutatkoznak be a kiállítók.

A kiállítás mindkét napon 9-18 óráig tart nyitva. A belépés ingyenes! A pénteki megnyitó előtt a hangulatért a Pirossapkások Zenekar lesz a felelős.

A kiállítás díszvendége idén a Balaton lesz, „Egész évben Balaton!" szlogennel. A kiállítók között pedig többek között ott lesz majd az Invia, a Country Tours, a Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület, a V.ber Travel Utazási Iroda, az Utazás Paradicsom, az Aranyhomok Egyesület, Lakitelek - Tőserdő, a Kecskeméti Fürdő, a Kecskeméti Tourinform, a Kiskunsági Nemzeti Park, a KEFAG Zrt., a Gomba- és gyógynövény klub, valamint az Oriflame.