Partnerségi tanítóképzésről szóló együttműködési megállapodást kötött a Neumann János Egyetem

Vissza a címlapra

Ötoldalú megállapodást írtak alá kedd délután a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karán, melynek elsődleges célja az elméleti és gyakorlati ismeretek összekapcsolása a tanítóképzésben, egyúttal pedig a szakember utánpótlás elősegítése. A Neumann János Egyetem, a Kecskeméti Tankerületi Központ, a Szolnoki Tankerületi Központ, a Monori Tankerületi Központ, a Ceglédi Tankerületi Központ illetve a Kiskőrösi Tankerületi Központ vezetői írták alá a dokumentumot.

A Neumann János Egyetem 2016. július 1-től működik alkalmazott tudományok egyetemeként, ugyanakkor a jogelőd intézmények jelentős történelmi hagyományokkal rendelkeznek. Ezek közül is kiemelkedő múlttal büszkélkedhet a pedagógusképzés, amely több mint 100 éve járul hozzá a minőségi pedagógus utánpótlás biztosításához Kecskeméten.

Az intézmény országosan egyedülálló módon már 2012-ben reagálni tudott az oktatást, valamint a szakemberképzést érintő változásokra és felismerte a gyakorlatorientált képzési forma jelentőségét. Ekkor vezették be a ma már országosan is elterjedt duális képzést, még a Kecskeméti Főiskolán.

A most kötött megállapodás mérföldkő a Neumann János Egyetem életében, mivel eddig csak 3 karon, a GAMF Műszaki és Informatikai Karon, a Gazdaságtudományi Karon, valamint a Kertészti és Vidékfejlesztési Karon volt lehetősége a hallgatóknak ezt a fajta képzési formát választani. Azzal, hogy most a partnerségi tanítóképzésről szóló megállapodás megszületett, már a Pedagógusképző Kart választó fiatalok számára is elérhetővé vált egy speciális, gyakorlatorientált képzés. Noha a jogszabályi előírásoknak megfelelően eddig is biztosította az Egyetem a hallgatók számára a gyakorlati kompetenciák elsajátítását, az általa fenntartott gyakorló köznevelési intézmény falai között.

A most bevezetésre került partnerségi tanítóképzésen részt vevő hallgatók a diplomájuk megszerzésével egy időben, már sokkal teljesebb, magasabb fokú szakmai gyakorlattal felvértezve tudják majd megkezdeni pedagógusi életpályájukat. Az egyetem kiemelt célja a hozzáértő, tehetséges szakemberek nevelése, ami a pedagógia területére különösen igaz, mivel a jelen generáció pedagógus hallgatói nevelik majd a jövő generáció gyermekeit.

Csakúgy mint a következő tanév leendő hallgatói számára, ezen képzési terület iránt érdeklődő felvételizők felvételi eljárásrendje könnyebben teljesíthetővé vált azáltal, hogy a múlt héten módosításra került a felvételi eljárásrendről szóló kormányrendelet. A módosítás értelmében a kötelező középfokú nyelvvizsgát, mint felvételi követelményt, elhaggyák. Az emelt szintű érettségi mint felvételi követelmény ugyan megmaradt, de ezen feltételt teljesítő felvételizők számára jár az 50 többletpont a felvételi pontok számításakor. A Neumann János Egyetemre felvételizők számára a nyelvvizsga követelmény eltörlése nem eredményezi az Egyetemre érkező hallgatók minőségi tudásának csorbulását, hiszen pont a Pedagógusképző Kar által kínált idegen nyelvi képzések biztosítják, hogy a diploma megszerzésével a megfelelő nyelvi kompetenciákkal lépjenek a munka világába a végzős hallgatók.

A Neumann János Egyetem nem titkolt célja, hogy a térség egyre inkább meghatározó felsőoktatási intézménye legyen. A most kötött megállapodás jelentősen hozzájárul az Egyetem célkitűzéseihez.