Pályaorientációs nap a Béke-iskolában

Vissza a címlapra
Pályaorientációs nap a Béke-iskolában

Pénteken minden a továbbtanulásról és a különböző szakmákról szólt a Békében. A gyerekek rendhagyó osztályfőnöki órákon fejlesztették ön- és társas ismereteiket.

A kicsik játékos feladatokon, meséken keresztül ismerkedhettek a foglalkozásokkal, majd ellátogattak a tűzoltóságra, a mentőállomásra, és látványetetésen vehettek részt a Vadasparkban.

Foglalkozást tartottak a Gyógyító Bocsok, azok az önzetlen orvosok és mentősök, akik fontos feladatuknak tartják, hogy legyőzzék a gyerekek félelmét és bepillantást nyújtsanak a gyógyítás tudományába. A kicsik plüssmacikat műtöttek, vizsgáltak, és a helyes fogmosással is megismerkedtek.

A nagyok szorgos szakács-, cukrász- és pincértanulóktól sajátíthatták el a sütés-főzés tudományának alapjait. Sürögtek-forogtak a tankonyhában, majd megterítették az asztalokat és elfogyasztották a közösen készített finomságokat.

A Kandó Kálmán Szakközépiskola jóvoltából interaktív szakmabemutatót láthattak a felsősök. Valamint izgalmas katasztrófavédelmi és honvédelmi előadást hallgattak meg, és az iskolarendőr is tartott tájékoztatást a munkájáról.

Galéria (63 kép)

Összes kép letöltése