Osztályozó: Szenzációs KLC siker az első meccsen

Vissza a címlapra
Osztályozó: Szenzációs KLC siker az első meccsen

Rengeteg néző buzdította a Széktóiban a Kecskeméti LC-t szombaton, amikor is az osztályozó első felvonásán a Hajdúböszörményt fogadtuk. A lila-fehér futballisták kiszolgálták a drukkereket, ezzel nagy lépést téve az NBIII. irányába.

Már az első percekben mezőnyfölénybe került csapatunk, egy-egy szöglet után Salami és Balog is betalálhatott volna. A gólra így sem kellett sokat várni, ugyanis a 9. percben Farkas elemi erővel vágott a léc alá 20 méterről egy szabadrúgást (1-0). A szorításból nem engedtük ki a HTE-t, a vendégek a labdát is nehezen tudták megtartani, támadásokat pedig nem is tudtak vezetni. Szűk félóra elteltével aztán tovább növeltük az előnyt, ismét Farkas áll oda egy szabadrúgás mögé, amit ballal a rövid felsőbe tekert (2-0). Szünetig Balog és Vladul révén akár növelhettük volna a különbséget, de ezek a lehetőségek kimaradtak, ahogy a vendégek egyetlen próbálkozása sem talált kaput.

A második félidőt némileg más harcmodorban kezdte mindkét csapat, több területet hagytunk a böszörményieknek, akik azonban nem tudtak ezzel mit kezdeni. Balog bombája centikkel ment mellé, Salami lesről talált be, erre csupán Jeremiás gyenge próbálkozása volt a válasz. A legnagyobb ziccer Nemesvári előtt adódott, azonban ballal a rövid felső mellé lőtt. Nem maradtunk azonban gól nélkül, egy formás ellentámadás végén Balog került ziccerbe, majd higgadtan értékesítette is azt (3-0). Bár a 65. percben szerencsénk is volt, innentől kezdve gyakorlatilag végig kézben tartottuk a meccset, a hajrában pedig újabb helyzeteink adódtak. Salami ugyan nem tudott a kapuba találni, majd Szabó lökete is centikkel mellé ment, de a végén Selyem tette fel a koronát a csapat teljesítményére, kialakítva a 4-0-os végeredményt.

Visszavágó jövő szombaton 17:00-kor Hajdúböszörményben, ahova szurkolói buszt is tervezünk indítani. Részletek jövő héten honlapunkon!

Kecskeméti LC - Hajdúböszörményi TE 4-0 (2-0)

Osztályozó 1. meccs, Széktói Stadion

KLC: Belecan - Fűzfa, Hajnal, Urbán, Farkas - Szabó D., Nádudvari - Vldaul (Toricska 70.), Balog, Nemesvári (Selyem 76.) - Salami (Maczelka 90.).

HTE: Csorvási - Oláh (Barna 57.), Lippai, Hortó, Andorkó (Tóth T. 78.) - Misák (Bereczki 81.), Linzenbold, Szathmári - Szabó M., Jeremiás, Nagy M.

Gól: Farkas (9., 29.), Balog (62.), Selyem (89.)

Sárga lap: Balog, Szabó D. ill. Misák, Szabó M., Andorkó, Lippai, Jeremiás, Barna.

Szabó Tibor (KLC): Erre készültünk, hogy nem lesz egyszerű meccs. Fel tudtuk térképezni megfelelően az ellenfelet, nem okoztak meglepetést játékban. Nehéz meccs volt, melyen nagyon koncentráltan játszottunk és megérdemelten nyertünk. Jól kezdtünk, ez meghatározta az alapot, a nézőket is belevittük egy ilyen hangulatba. Mentünk előre, gólokat rúgtunk, ezáltal mindenki belelkesedett. Az ellenfélnek is voltak helyzetei, de mi is le tudtuk volna hamarabb zárni a mérkőzést, örülünk annak, hogy hátul nullára hoztuk. Az első lépést megtettük annak érdekében, hogy feljussunk. Van még egy meccs, azt sem vehetjük félvállról, koncentráltan és jól kell játszanunk ott is!

Bogdanovics Igor (HTE): Azt kaptam a Kecskeméttől, amit vártam. Gratulálok nekik, mert egy komoly előnyt szereztek! Sajnos az első félidőben két buta hibából kaptunk gólt, ha ezt elkerüljük, akkor nem lenne ekkora a különbség, kényelmesebb helyzetből várhatnánk a visszavágót. A másodikban szerintem nem voltunk rosszabbak, sőt, inkább az ő térfelükön zajlott a játék. Egy érdekes szituációból gólt kaptunk, a végén egy elveszített labdából újabbat, így csak gratulálni tudok nekik a mai teljesítményükhöz. Lesz még egy visszavágó, amit becsülettel szeretnénk lejátszani, lehetőség szerint megnyerni.

(kecskemetilc.hu)