Összetörte a lopott autót a rendőrök elől menekülő tolvaj

Vissza a címlapra

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség többrendbeli lopás bűntette miatt vádat emelt egy többszörös, különös visszaeső sorozattolvaj ellen, aki számos betörés mellett egy út szélén parkoló, nyitott autót is elkötött, majd amikor a rendőrök üldözőbe vették, lesodródott az útról és balesetet szenvedett. Az egyik betöréses lopás során társa volt a szintén különös visszaesőnek számító testvére is.

A vádirat szerint a korábban 19 alkalommal elítélt (!) bácsalmási férfi 2020 nyarán munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezett, lopásokból tartotta fenn magát. Alig egy hónap leforgása alatt Kiskunmajsán öt helyről lopott. Első áldozata udvarára a kerítésen átmászva jutott be, majd a lakóház bejárati ajtaját befeszítette és a fagyasztóból több mint 90 kg kolbászt, hurkát, sertéscombot és -csontot lopott el 170 ezer forint értékben. A lopott húst a tolvaj a családjával együtt elfogyasztotta, így a sértett kára nem térült meg.

A következő helyszínen bátyjával együtt feszítették be a nyárikonyha ajtaját és 230 ezer forint értékben grillezőt, láncfűrészt, gyepszellőztetőt és kerékpárt vittek el. A lopott holmin gyorsan túladtak, ennek ellenére egy részük a nyomozás során előkerült, a kiskunhalasi rendőrök lefoglalták és a sértett visszakapta. Emellett a vádlott több nyitott melléképületből - köztük egy állatorvosi rendelőéből is - kerékpárokat és különböző szerszámokat vitt el.

Közvetlenül elfogása előtt, 2020. augusztus 22-én éjjel Kiskunhalason egy út szélén parkoló, nyitva hagyott autóba beült és elhajtott. Mohács külterületén autózott, amikor az őt üldöző rendőrök elől menekülve lesodródott az útról és balesetet szenvedett.

Az ügyészség a többszörös, különös visszaesőnek számító férfit többrendbeli üzletszerűen elkövetett lopással és jármű önkényes elvételének bűntettével vádolja, ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat. A szintén különös visszaeső testvérének egy lopás miatt kell felelnie, emiatt az ügyészség a férfi elzárását indítványozza. A jelenleg letartóztatásban lévő sorozattolvaj vádlott és szabadlábon lévő fivére bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.