Óriási refis siker a diákolimpia elődöntőjében

Vissza a címlapra
Óriási refis siker a diákolimpia elődöntőjében

Hét év után sikerült bekerülnie a Református Gimnázium 6. korcsoportos leány röplabda csapatának az országos döntőbe, ahol a 8 legjobb csapat mérheti majd össze a tudását 2019. február 7-10-e között.

Pénteken rendezték a diákolimpia elődöntőjét Debrecenben, ahol a helyi Fazekas Mihály Gimnázium, a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium mellett a Kecskeméti Református Gimnázium küzdött meg az első helyért, és a vele járó továbbjutásért.

Az első mérkőzésen a nyíregyháziak viszonylag könnyen győzték le a debreceni csapatot 3 szettben.

Ezek után következhetett a „döntő", ahol a Krúdy csapatával játszottak a refis lányok. A mérkőzést hatalmas hullámhegyek és völgyek jellemezték mindkét csapat részéről. Az első szettben nagy különbséggel nyertek a szabolcsiak, míg a másodikban szettlabdát is hárítva egyenlített a Refi. A harmadik szett ismét nyíregyházi sikert hozott, míg a negyedik a kecskemétieknek sikerült jobban. A döntő játszmában pedig már végig ők irányítottak, így megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Rögtön utána a helyiek ellen léptek pályára, azonban ez a mérkőzés már nem tartogatott ekkora izgalmakat. Végül 3:0 arányban győzedelmeskedtek, ezzel bejutva az országos döntőbe.

Nyíregyháza- Debrecen: 3:0

Kecskemét-Nyíregyháza: 3:2

Kecskemét-Debrecen: 3:0

Csizmadia Szabolcs testnevelő tanár:

- Büszke vagyok a lányokra, hogy sikerült kiharcolniuk a továbbjutást. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de ekkora csatára talán nem számítottunk. Ez a csapat többször bebizonyította már az elmúlt években, hogy képes egymásért küzdeni és a végsőkig harcolni legyen bárki is az ellenfél. Bízom benne, hogy az országos döntőn felszabadultan, teher nélkül tudunk játszani, és nagy csatára tudjuk kényszeríteni az ellenfeleinket. Gratulálok a többi kecskeméti csapatnak is a továbbjutásukhoz.

Benkő Réka csapatkapitány:

- A Krúdy elleni meccset rendkívül görcsösen kezdtük, ezért nagyon sokat hibáztunk, de utána összeszedtük magunkat és a mérkőzés végén úgy játszottunk, ahogy valójában tudunk. A második mérkőzésen már felszabadultan tudtunk pályára lépni és ez meghozta a sikert. Nagyon örülünk a továbbjutásnak, és bízunk a sikeres folytatásban.