Ökumenikus Úrvacsorás zenés Istentisztelet a Református Templomban
Különleges Istentisztelet helyszíne volt 2017. október 22-én, vasárnap este a Kecskeméti Református Templom. Ökumenikus Úrvacsorás zenés Istentiszteletet tartott közösen a három kecskeméti protestáns közösség: a reformátusok, az evangélikusok és a baptisták.
Kuti József református lelkész, az Igazgatótanács elnöke apostoli köszöntését követően négy kórus szolgált a templomban a reformáció 500 éves évfordulójának tiszteletére. A Kecskeméti Baptista Gyülekezet Kórusa, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség Glória Énekkara, a Református Kollégium Grádics Kórusa és a Kecskeméti Vég Mihály Énekkar.
Közreműködtek a Novum Kamarazenekar, valamint Vereb Katalin és Csonki Flóra (oboa), Buda Eszter tanárnő és furulyás növendékei, Mikesi Tibor és Révész László (orgona)
Vezényeltek: Jámbor Zsolt, Mikesi Tibor, Oroszné Tornyai Lilla, Kovács Tamásné, és Erdei Péter Liszt Díjas, Érdemes Művész.
Az Úrvacsorában a liturgiát Kuti József és Kis János, valamint Mike Sámuel vezették. Az Istentisztelet végén ugyancsak ők adtak áldást.