Nyári koncertet rendez a Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Vissza a címlapra
Nyári koncertet rendez a Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

A Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szeretné feleleveníteni a Tudomány és Művészetek Házába korábban rendezett szórakoztató, táncra hívó közösségi programokat elsősorban a fiatalok számára. Hasonló programokat terveznek a középkorú, esetleg idősebb korosztály részére is, klubszerű formában.

A földszinti klubot, mely korábban Technika Kávézó (TEKA) nevet viselte új formában, megújult tartalommal szándékukban áll újra indítani, amennyiben erre igény mutatkozik.

Az alábbi rendezvénnyel is szeretnék az igényeket és az érdeklődést felmérni a szórakoztató programok iránt. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a 2024. augusztus 17-i, 19 órakor kezdődő Nyári koncertre!

Az első bemutatkozó program a Kecskeméti Zenészegylet közreműködésével valósul meg, melyben fellépnek Szénási Pál Bertalan, a Gray Dove együttes és Domján Móni énekes.

k0808Plakat-uj2.jpg