Női Extra Liga: Célegyenesben a Spari

Vissza a címlapra

Utolsó felvonásához ért a bajnokság alapszakaszában a Kecskeméti Spartacus női Extra Ligás csapata a hétvégi fordulókkal. Négy mérkőzést kellett játszani három nap alatt a csapatoknak, amivel kialakult véglegesen, hogy kik juthatnak a júniusban rendezendő Final Fourba.

Helyszín: Ormai csarnok Budapest

Eredmények:

Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér - Kanizsa Sörgyár SE I. 6:0

SH-ITB Budaörsi Sport Club I. - Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér 1:6

Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér - PET-BAU A.S.E. Orosháza I. 5:5

Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér - Budapesti ERDÉRT SE 3:6

A kecskeméti lányok kedvező előjelekkel várhatták a hétvégi megmérettetést, hiszen a korábbi jó teljesítménynek köszönhetően már bebiztosították helyüket az alapszakaszban a legjobb négyben. A kérdés annyiban viszont még nyitott volt, hogy melyik helyen sikerül bejutni a rájátszásba, aminek azért volt jelentősége, mert előre tudható, hogy az első helyezett a negyedikkel, míg a második a harmadikkal fog elődöntőt játszani. Ennek megfelelően kellő odafigyeléssel és koncentrációval készült a Spari az összecsapásokra.

Pénteken Nagykanizsa csapata volt az ellenfél, akiket ősszel 6:1 arányban sikerült megverni, de ettől még nem bízhatta el magát a csapat, mivel az ellenfélnél voltak külföldi játékosok is nevezve. A küzdelem a hírös városiak szempontjából kiválóan alakult, mert a könnyedén megnyert páros után egyéniben is sorra érkeztek a győzelmek, többek között a legjobbjuknak számító román Singeorzant Füle Kata rögtön az első meccsen nagyon jó játékkal lepte meg, aki nem találta az ellenszert a kecskeméti ellen és kénytelen volt gratulálni a győzelemhez. A folytatásban két végletekig kiélezett küzdelmet sikerült győzelemre váltani a sparisoknak, a többi egyéni mérkőzésen is érvényesült a kecskeméti fölény. A végeredmény így 6:0 lett Kecskemétnek.

Győztesek: Ciurcui-Füle páros, Radonjic-Mojsilov 2, Drabant 2, Füle 1

Szombatra két mérkőzés jutott, amit délelőtt a bajnokságot vezető Budaörs, délután pedig az Orosháza ellen kellett megvívni.

A budaörsi csapat ígérkezett nagyobb falatnak, mivel válogatott játékosai mellett a honi asztalitenisz legjobbját, Póta Georginát is a soraiban tudhatja. A kecskeméti gárda nagy lendülettel kezdett a tavalyi bajnok ellen, ami az első páros mérkőzésen Füle-Ciurcui alkotta párnál már megmutatkozott az eredményben is, hiszen döntő szett 7:7-nél még nem lehetett tudni ki jut előnyhöz az egyéni mérkőzések előtt. Sajnos a végjátékot a sok nagy csatát megélt rutinosabb Fazekas-Surján budaörsi pár nyerte, így ők szerezték meg a vezetést. Az egyéni mérkőzéseken kapott szerepet Póta Georgina, aki a tokiói olimpiára készülve bizonyította, hogy a szülése után is remek formában tud pingpongozni és esélyeshez méltóan nyerte két egyéni mérkőzését Füle és Ciurcui ellen is. Radonjic-Mojsilov kiváló játékkal kerekedett felül Dari ellen és nyert 3:0 arányban, de ezzel sajnos a kecskeméti csapat ellőtte puskaporát, mert a többi egyéni meccset a Budaörs hozta és érvényesítette a papírformát. A végeredmény 6:1 lett a SH-ITB Budaörsi Sport Club javára megérdemelten.

Győztesek: Radonjic-Mojsilov 1

Szombat délután kis pihenő után a PET-BAU A.S.E. Orosháza I. csapata volt az ellenfél. A kecskeméti lányok kicsit álmosan kezdték az összecsapást és két nem várt vereséggel kezdett az együttesünk a párosban és az első egyéni mérkőzésen. Ezek után magára talált a csapat és zsinórban három mérkőzést nyerve átvettük a vezetést, amikor Füle szinte nyert mérkőzést engedett ki a kezéből Fejős ellen, így 3:3-ra alakult az állás. Ezután Radonjic-Mojsilov két sima meccset hozott, de Drabant és Füle sajnos vesztett kialakítva az 5:5 döntetlent. Ezen a meccsen Radonjic-Mojsilov emelkedett ki három egyéni nyert mérkőzésével, mellette Drabant és Füle egy-egy meccsel járult hozzá a végeredményhez.

Győztesek: Radonjic-Mojsilov 3, Füle 1, Drabant 1

Vasárnapra maradt a tabella második helyén álló Erdért csapata ellenfélül. A mérkőzés tétje az alapszakasz második helyének eldöntése volt. A párosok csatája igen fordulatosan alakult, mert minden szettben a rosszabbul induló pár nyerte a végjátékot. Ebből az adok-kapokból a budapesti csapat jött ki jobban és nyerte 3:1 arányban az Ambrus-Imre páros az első meccset. Az első három egyéni meccsen Ciurcui Ambrust legyőzte, Füle pedig Tóth Katát verte, míg Radonjic-Mojsilov Imrétől kikapott, ezzel ledolgozva a hátrányt és 2:2-re alakítva az állást. Ezután a volt kecskeméti Imre vezérletével gyűjtötték a fővárosiak a győzelmeket látványos mérkőzéseken, közben Radonjic-Mojsilovnak sikerült a lépést tartani és újabb győzelmet szerezni a Kecskemét számára. A végeredmény 6:3 lett Budapesti ERDÉRT SE-nek egy sportszerű és látványos rangadón.

Győztesek: Füle 1, Ciurcui 1, Radonjic 1

Szabó Krisztián edző: A bajnokság utolsó mérkőzéseivel kialakult az alapszakasz végeredménye, amivel eredményileg maradéktalanul elégedettek lehetünk. Harmadikként jutottunk a Final Fourba, ami jelen helyzetben kiváló egész éves teljesítményt mutat. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő két hét felkészülés elegendő lesz, hogy a végelszámolásra esélye legyen csapatunknak az érmek egyikét a nyakunkba akasztani. Ehhez hatalmas elszántságra, koncentrációra, küzdésre és talán még szerencsére is szükségünk lesz.