Nem hívja vissza Dobos Józsefet a Közgyűlés a pozícióiból

Vissza a címlapra
Nem hívja vissza Dobos Józsefet a Közgyűlés a pozícióiból

A közgyűlési ellenzék egyik tagja, Lejer Zoltán indítványozta a 2023. október 19-i Kecskeméti Közgyűlésen, hogy a 2023 augusztusában a Szövetség a Hírös Városért ellenzéki frakciójából, valamint az MSZP-ből is kilépett Dobos József önkormányzati képviselőt azoktól a pozícióktól fosszák meg, amelyek betöltéséhez korábban hozzájárultak.

Az ellenzéki Szövetség a Hírös Városért frakció ezzel szemben Dobos helyére a következőket javasolta: a település-fenntartásért felelős tanácsnoki helyet Józsa Bálint önkormányzati képviselő töltené be, a Jogi és Ügyrendi Bizottsági tagságát Tóth Szilárd önkormányzati képviselő venné át, a Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Kft-nél betöltött felügyelő bizottsági posztot pedig a „külsős" dr. Balogh László, a megyei önkormányzat korábbi, jelenleg már nyugdíjas elnöke kapná.

Nem csigázzuk az olvasót: a szavazás végeredményeként Dobos József a helyén maradt. A Közgyűlés ugyanis 5 igen szavazattal és 13 tartózkodássel nem fogadta el Lejer Zoltán indítványát.

A szavazás során három ellenzéki képviselő (Kopping Rita, dr. Tóth Szilárd, és Török Józsefné) nem volt jelen.