Negyedik lett a Vásárhelyi iskola csapata a Labdarúgó Diákolimpia Országos Döntőjében

Vissza a címlapra
Negyedik lett a Vásárhelyi iskola csapata a Labdarúgó Diákolimpia Országos Döntőjében

A pünkösdi hétvégén került megrendezésre Szombathelyen a Labdarúgó Diákolimpia Országos Döntője a II. korcsoport számára (2008-2009-ben születettek).

A tanév alatt zajló versenyeken 732 csapat mérettette meg magát, melyből a városi, majd a megyei elődöntők, döntők során a legjobb 20 csapat került be a június 7-9. között lebonyolított országos döntőbe.

Bács-Kiskun megyéből a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI jutott tovább a Baján megrendezett megyei döntőről. A srácok előbb a kecskeméti iskolákat tudhatták maguk mögött, majd a megyebeli csapatok legyőzésével vívták ki maguknak a lehetőséget, hogy bizonyítsanak Szombathelyen.

A 20 döntős csapatból sorsolás útján az „A" csoportba kerültek a Szeged, Budapest, Szolnok, Dunakeszi városokat képviselő iskolák mellé. Hatalmas küzdelmek árán sikerült megszerezni a csoport 2. helyet, mely a 8 közé jutást jelentette. A másnap folytatódó mérkőzéseken minden erőtartalékra szükség volt, hiszen méltó ellenfelekkel kellett harcolni a minél előkelőbb helyezésekért. Veszprém csapatának legyőzése már biztosította a helyüket a legjobb 4 között. A fizikailag jóval erősebb játékosokból álló Nyíregyháza csapata visszavette kissé a lendületüket, így a 3. helyért játszhattak újra a Szolnok együttesével, akikkel a csoportmérkőzések során sem bírtak. Fantasztikus, küzdelmes játék során sajnos megint a Szolnok bizonyult egy picivel jobbnak, így a 4. helyet érték el a fiúk, amire azonban igazán büszkék lehetünk!

Felkészítő edzők: Torbavecz Tamás és Vrabély Győző

A minden elismerést megérdemlő diákolimpikonok: Baranyi Zétény 4.ói, Bodor Ferenc 4.n, Bodnár Henrik 4.d, Hegedűs Marcell 5.n, Major Gábor 4.i, Rottár Eric 3.n, Simon Bálint 4.ói, Tóth Félix 5.i, Utasi Brendon 4.ói és Vincze Levente 3.i.