Mosollyal fizethetünk a Rákóczi iskola előtt egy forró teáért

Vissza a címlapra
Mosollyal fizethetünk a Rákóczi iskola előtt egy forró teáért

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai és diákjai karitatív kihívást kezdeményeznek, amelynek célja, hogy önzetlen segítséget, támogatást nyújtsanak bárkinek, akinek erre szüksége van. Segítségükért egy mosolyt kérnek cserébe.

A kihívásban az iskola minden pedagógusa és tanulója részt vesz. Az első jótékony cselekedetet a tanárok végzik, majd egymás után kihívják az osztályokat, akik szintén valamilyen (maguk által kitalált) jócselekedetet hajtanak végre. Ez lehet bármilyen munka, felajánlás, segítségnyújtás, a lényeg az önzetlenség és összetartozás.

A téli idő beköszöntével és a mínuszok megjelenésével az embernek jól esik egy forró tea a nagy hidegben.

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai 2017. január 11-12-13-án (szerdán, csütörtökön és pénteken) az iskola előtti téren (Tóth László sétány) forró teát osztanak a járókelőknek 7.30 órától egészen a tanítás végéig 16.30 óráig. Aki arra jár, annak szívesen nyújtanak át egy pohár forró teát, cserébe egy mosolyért.