Mobil diagnosztikai központ érkezett egy napra Kecskemétre

Vissza a címlapra

Már 10 órakor hosszú sorok kígyóztak a Lordok Házánál állomásozó szűrőbusznál, ahol egész nap ingyenes vizsgálatokra várják az érdeklődőket a Látás Világnapja alkalmából. A megnyitón tartott sajtótájékoztatón kiderült, sokkal többen küzdenek szemproblémákkal, mint gondolnánk - tudósított a hiros.hu

A város vezetése nevében Mák Kornál alpolgármester köszöntötte a szervezőket. Beszédében kiemelte, milyen fontos Magyarországon az életminőség javítása, ami szorosan összefügg az egészségi állapotunkkal.

- Kevés ember van, akit nem érint a látás romlása, pedig odafigyeléssel, rendszeres szűrésekkel sokat javíthatunk szemünk egészségén - hangsúlyozta az alpolgármester.

„Jó szemüveg, jó látás" Ezt a szlogent választották idén a Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért szűrőprogramjának mottójául. Ezt már prof. dr. Németh János, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának korábbi igazgatója mondta el a sajtótájékoztatón. A felmérések ugyanis azt mutatják, hogy sokkal több embernek kellene szemüveg, mint amennyi szemüveget használ. Aki pedig szemüveges, sokszor nem a megfelelő lencséket használja.

A rövidlátóság előfordulása gyorsan növekszik, jelenleg minden 4. magyar ember érintett lehet, és ez az arány hamarosan megduplázódhat. Magyarországon az 50 év felettiek háromnegyede szemüveghasználó.

A vakság, a látás romlása pedig megelőzhető lenne rendszeres szűrésekkel, a probléma korai felismerésével és kezelésével. Ezt a célt szolgálja ez a szűrőprogram is.

- Mindenkinek azt javaslom, akinek szemüvegre van szüksége, hogy olyan helyen írassa fel, ahol meg is vizsgálják, diagnosztizálják az esetleges betegségeket - tanácsolta Prof. dr. Németh János.

Dankovics Gergelytől, a Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért programigazgatójától megtudhattuk, hogy Kecskemét az 1487. helyszíne a programnak. Az a busz pedig, ami most eljött városunkba, Magyarország legnagyobb mobil diagnosztikai központja, ahol 37 vizsgálatra nyílik lehetőség.

A szűréseken TAJ kártya nélkül, ingyenesen vehetnek részt az érdeklődők, akik átfogó képet kaphatnak egészségi állapotukról.

A vizsgálatok után mindenki kap egy egészségkönyvet, ebbe kerül a szűrési adatlapjuk is, minden eredménnyel.

- Kérjük, hogy a szűrőlappal keressék majd fel a háziorvosukat, hogy az esetleges problémáknál megbeszéljék a kezelést is - mondta Dankovics Gergely.

A tavaly létrejött Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért szervezet fő célja, hogy elősegítse az Egészségügyi Világszervezet szem egészségét érintő globális akciótervének hazai megvalósítását. Mindez magában foglalja az elkerülhető vakság és gyengénlátás megelőzését, a jó látás megőrzését, illetve a látás rehabilitáció elérhetőségének fejlesztését, valamint a vakok és a gyengénlátó személyek számára a teljes élet lehetőségének biztosítását.

A programbizottság által szervezett ingyenes kecskeméti szűrővizsgálatokra 16 óráig várják a érdeklődőket a Lordok háza előtti parkolóban.

(szöveg: hiros.hu / fotók: keol.hu)