Mindszenty szobrot avattak Jakabszálláson

Vissza a címlapra

A Mindszenty Társaság szervezésében Jakabszálláson, a Jézus Szíve-templomban került sor a Jakabi Kultúrműhely „Mindszenty" című emlékműsorára 2021. október 10-én, vasárnap, majd ezt követően felavatták Mindszenty József szobrát. Az eseményen melyen részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei közgyűlés alelnöke is.

A vendégeket Szabó György Róbert, Jakabszállás polgármestere köszöntötte a jakabszállási templomban. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek szentmisét mutatott be, majd felavatták és megszentelték Mindszenty bíboros szobrát, és átadták a Mindszenty Emlékérmeket.

Mindszenty Emlékérmet kapott:

- posztumusz dr. Tarjányi Béla professzor, laudált: Juhász Judit a Mindszenty Társaság tagja, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője,

- Lantos Györgyi és Máté István szobrászművész házaspár érdemeit és életútját pedig Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke méltatta.