Másfél millió forint összdíjazás a kecskeméti Grand Prix-en

Vissza a címlapra
Másfél millió forint összdíjazás a kecskeméti Grand Prix-en

Szép számú közönség és Digi Tv kamerái előtt tizenöt páros állt starthoz a 2018-as szabadtéri szezon második felnőtt kecskeméti Grand Prix-ben. A másfél millió forint összdíjazású, 150 cm-es, Grand Prix-ben, három lovas tudta lelovagolni, Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő sportszakember pályáját.

Az összevetés nagy izgalmakat hozott, a lovasok sorra egymást múlták felül. A Morris Lovasklub tehetsége Kovács Henri Azealia nevű kancájával egy verőhibát vétett a barna okszernél, így ezúttal a harmadik helyen végzett. Az eddigi összes kecskeméti Grand Prix győztese, a hazai Airvent Lovasklub első számú lovasa, Horváth Balázs ezúttal is bebizonyította, hogy rá mindig lehet számítani. Az ötszörös magyar bajnok első alkalommal lovagolta 150 cm-es pályán, nyolc éves sárga kancáját PM Chaccerát, akivel az összevetésben sem hibázott, végül a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel.

A díjugratásban, mint oly sokszor bebizonyosodott, hogy „utolsókból lesznek az elsők", hiszen a harmadiknak induló, 34 éves Máté István talán pályafutása eddigi legnagyobb sikerét elérve, a leggyorsabb összevetéssel megnyerte a kecskeméti Grand Prix-t.

A győztes lovas, a Szombati Gábor tulajdonában lévő, pej Casus Bibendit lovagolta, amely latin kifejezés jelentése, „ok az ivásra", amit a tehetséges Hajdú-bihari lovas, most igazán betarthat.

Az egyetlen négy hibapontos teljesítménnyel negyedik helyet ért el, az izsáki Heibl Ágnes Balerinával. Ötödik és hatodik helyen a két öt hibapontos páros végzett, kiskunhalasi Füzér Gábor Je T'Aime és a miskolci Szuhai Gyula Agropoint Cassiloc.

A Grand Prix sorozat június 15-17 között Szilvásváradon folytatódik.

(dijugratoszakag.hu / Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu)