Lezárt ügy: figyelmetlen sofőr ellen emelhetnek vádat

Vissza a címlapra

A Petőfiszállás térségében tavaly nyáron történt balesetben hárman sérültek meg. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2020. augusztus 19-én késő éjjel az M5-ös autópálya petőfiszállási szakaszán személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Az esetet a kiskunfélegyházi rendőrök büntetőeljárás során vizsgálták.

A nyomozás során kiderült, hogy egy 32 éves férfi Budapest irányából Szeged felé közlekedett egy Mercedes tehergépjárművel, előtte pedig egy Fiat Ducato kisteherautó haladt.

A Fiat román állampolgárságú sofőrje az út 120-as kilométerénél fékezésbe kezdett, mert észlelte, hogy előtte egy baleset részesei az úton állnak.

A Mercedest vezető bolgár férfi azonban nem vette észre a lassítást, ezért hátulról nekiütközött a teherautónak, amely ennek következtében átszakította a pályatesteket elválasztó szalagkorlátot, és a Budapest felé vezető oldal belső sávjában állt meg.

A Fiat sofőrje és 26 éves utasa súlyos sérüléseket szenvedtek, míg a bolgár járművezető könnyebben sérült.

A bolgár férfit a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályának egyenruhásai közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárás során szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a nyomozás befejeződött, a keletkezett iratokat vádemelés javaslatával küldték meg az illetékes ügyészségre.