Lelkes kis kántálók a református egyházközség intézményeiben

Vissza a címlapra
Lelkes kis kántálók a református egyházközség intézményeiben

Kecskemét - Hagyományos kántálást tart minden évben, karácsony előtt a Kecskeméti Református Általános Iskola, mellyel végigjárják az egyházközség intézményeit. Hagyomány az is, hogy minden évben más-más osztály kántál: idén a 4.b kapta a feladatot.

Csütörtök délelőtt jutottak el a gimnázium tanári karához, ahol a tantestület nagy szeretettel fogadta a gyerekeket. „Jöttünk kántálni, az Istent dicsérni. Szabad-e?" - kérdezte a tanáriba elsőként belépő kisfiú, amire persze határozott „igen" volt a válasz.  

A program végén szaloncukorral kedveskedtek a gimnáziumi tanárok a lelkes kántálóknak.

Háttér: Elfelejtett népszokás, a kántálás

A kántálás a diákság középkori eredetű énekes adomány gyűjtése, ünnepi köszöntője volt. A szó maga a latin cantacio szóból származik.

A református gyülekezetekben fiatal lelkészek élesztették fel a kántálás szép szokását. Itt nem elsősorban az adománygyűjtése a cél, hanem a közös éneklés varázsa és a találkozás az otthonukban megköszöntött gyülekezeti tagokkal.

A régi szokásban a kántálás minden háznál egyformán zajlik, ajtó előtt, vagy ablak alatt éneklik. Kérdéssel fordulnak a háziakhoz: „Szabad-e Krisztust dicsérni" általában a vezető énekes kérdezi meg a háziakat.  Ha nem hívták be őket, akkor ajándékba kalácsot kaptak, ha beengedték, akkor a házban folyt a kínálás, és adományozás.