Legalább ezer ember búcsúzott Stadler Józseftől Akasztón

Vissza a címlapra

A 66 évesen elhunyt akasztói vállakozó temetésén legalább ezer ember gyűlt össze, hogy együtt kísérjék őt az utolsó útjára - írta meg a Bors. Stadler családja is jelen volt, három gyermeke közül ketten, Marietta és Zoltán, míg Milán távol maradt. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Ahogy azt előre tudni lehetett, Lagzi Lajcsi elfújta nótáját, az Il Silenziót játszotta a trombitáján egykori barátja tiszteletére. A zenész egy szerbiai turnéról érkezett a temetésre. Részt vettek a szertartáson még a Stadler FC egykori játékosai, a gólkirály Igor Nicsenko, valamint a csapat korábbi edzője, Sándor István is.

Beszédet mondott Akasztó polgármestere is, aki felvetette, hogy Stadler halálával már sosem derül ki, hogy vissza tudta-e volna szerezni a stadionját, vagy hogy mi lett volna a vállakozásainak sorsa. Suhajda Antal úgy vélte, ha Stadler József még élne, biztosan sikerre vitte volna a terveit, hiszen ő sosem adta fel.

Még több kép a Borsonline.hu-n!

(szöveg: Bors)