Látogatói rekordok és elégedett vendégek a Kecskeméti Fürdőben

Vissza a címlapra
Látogatói rekordok és elégedett vendégek a Kecskeméti Fürdőben

2019 utolsó napjai minden idők legmagasabb látogatószámát hozták a Kecskeméti Fürdő számára, méghozzá úgy, hogy a közel teltház ellenére a vendégektől szinte csak pozitív visszajelzések érkeztek. December 26-30. között közel 9.000-en választották pihenés, szórakozás, vagy feltöltődés céljából az ötcsillagos minősítéssel rendelkező fürdőt.

A Kecskeméti Fürdőben az év vége mindig is kiemelt időszaknak számított. Meglepő lehet, de ilyenkor több fürdőző látogatja ezt az impozáns létesítményt, mint egy átlagos nyári napon. Épp ezért a fürdő vezetősége előre felkészült a várható nagy vendégforgalomra, és az előző évek tapasztalatai alapján a jól bevált dolgok mellé új intézkedéseket is bevezettek.

A vendégszórakoztató ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, vizes vetélkedők, és aquafitness órák ezúttal sem maradhattak el, de ezeken felül a vendégek megelégedettségüket fejezték ki amiatt is, hogy a fürdőben biztonsági személyzet látott el folyamatos felügyeletet. Rajtuk kívül természetesen az úszómesterek és a medenceőrök is fokozott figyelmet fordítottak a fürdőzőkre. Volt olyan vendég, aki kijelentette: a Kecskeméti Fürdő az ország legbiztonságosabb fürdője! Szintén pozitív visszajelzés érkezett a takarító személyzet munkájára is, akik szüntelen talpon voltak. December 31-én pedig a hagyományos, pezsgős koccintással köszöntünk el nemcsak az óévtől, hanem kedves vendégeinktől is.

A vendégeken kívül egy osztrák úszócsapat is igénybe vette a fürdő szolgáltatásait az év utolsó napjaiban, akik az 50 méteres versenymedencét használták. Ők szintén nagyon elégedetten távoztak, sőt jelezték, nyáron ismét szeretnének a Kecskeméti Fürdőben edzőtáborozni.

A vendégek és külföldi úszók visszajelzései is azt bizonyítják, hogy a Kecskeméti Fürdő szolgáltatásai még a kiemelt időszakokban is magas színvonalon vehetők igénybe. A december 26-30. közötti öt napban rekord számú, összesen 8.902 vendége volt a fürdőnek, ha pedig a téli szünet időszakát nézzük, akkor is közel 20.000-en - 19.886-an - látogatták meg a Kecskeméti Fürdőt.

Köszönjük vendégeink bizalmát, reméljük a 2020-as esztendőben is minél többször köszönthetjük Önöket a Kecskeméti Fürdőben!

Forrás: Hírös Sport