Lássuk a medvét! - Állatok Hónapja a Ménteleki Iskolában

Vissza a címlapra
Lássuk a medvét! - Állatok Hónapja a Ménteleki Iskolában

Ménteleken 11. alkalommal rendezték meg az „Állatok Hónapja" projektet. A rendezvény zárását 2019. november 8-án, pénteken tartották. (Fotók: Virág Attila)

- Örökös ökoiskolaként feladatunknak tartjuk, hogy környezetünk élőlényeire kiemelt figyelmet fordítsunk - mondta Bólya István, a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Ménteleki Általános Iskolája tagintézmény-vezetője. - Az idei téma a medve volt.

A projekt során Kecskemét és környékének iskolásait rajzolásra ösztönözték. A felhívásra 22 iskolából közel 250 alkotás érkezett, amelyből 25 mű kapott díjat.

A tanórákra változatos módon csempészték a tanárok a témához kapcsolódó feladatokat. Így az „Állatok Hónapja" során például a Ménteleki Általános Iskola tanulói varrhattak medvét is. Valamint fogadták a Pécsett szerkesztett macis oldal, a „Brummogdát" működtető Horváth Annamáriát.

A zárórendezvényre a Veresegyházi Medveotthon is elfogadta a méntelekiek meghívását. Sőt még egy kitömött medvét is hoztak magukkal, a Zsuzsit. A vidán záróprogramban nagy sikerrel szerepeltek az énekkarosok, a negyedikesek előadták a Medvebocs királyfi történetét, a harmadikosok pedig Kaszás Györgytől idéztek medvés, humoros gondolatokat.

Véget ért tehát az Állatok Hónapja" projekt, de a Ménteleki iskolában máris tervezik a következő év állatos programját. Aminek a témájául a majmokat választották.

Galéria (62 kép)

Összes kép letöltése