Laár András gitározott, énekelt és ebédet osztott a Wojtyla Házban

Vissza a címlapra

Kecskemét - A Wojtyla Ház pódiumának vendége volt csütörtökön délben Laár András, humorista, költő, zeneszerző, színész, buddhista pap. A L'art pour l'art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagját telt ház várta, majd egy filozofikus beszélgetést követően gitározott és énekelt, végül ebédet osztott.

2012 és 2013-ban többször fellépett a ComedyCentral Magyarország csatorna a "ComedyCentral bemutatja: Stand Up Comedy" című műsorában is. Személyiségének összetettségét mutatja, hogy ő vezeti a budapesti Tündér Tantra Kört.

2013-ban megalapította a Tündértantra Zenekart, melyben zenésztársaival spirituális erőket megidéző, ökumenikus, azaz keresztény, hindu, buddhista és ősi javas hagyományokra épülő zenét játszanak.

Kecskeméten persze nem kerülhette meg, hogy a Wojtyla Ház rászorultjainak kérésére röviden felidézze a KFT együttes megalapítását.  Ugyanakkor hosszan beszélt az őt kérdező Borzák Tibor újságírónak Istennel való kapcsolatáról is.