Közös virágvasárnapi istentiszteletet tartottak a Kecskeméti Református Egyházközség hívei
Április 9-én, virágvasárnapon szokatlan istentiszteleti alkalmat tartottak a kecskeméti református templomban. A kilenc órai istentiszteleten ugyanis közösen ünnepeltek a kecskeméti reformátusok.
Egy átlagos vasárnapon a templomi három istentisztelet mellett az egyes városrészekben, sőt a református intézményekben is vannak külön istentiszteleti alkalmak. Széchenyivárosban és Katonatelepen, Petőfivárosban és Kadafalván, Ménteleken és Voelker-telepen, a Szarvas utcai Sion-házban és a Margaréta Otthonban, az Internátusban, vagy az Újkollégium Dísztermében az egyes közösségek saját alkalmakat szoktak tartani. Idén virágvasárnapon azonban a kilenc órai istentiszteleten közösen ünnepeltek a reformátusok.
Az istentiszteleten részt vett Kecskemét város képviseletében több városi vezető is. Megújult templombelsővel, új úrasztali terítőkkel, csodálatos virágdísszel és sok kedves találkozással kezdődött tehát a reformátusoknál a keresztyén egyház legnagyobb ünnepe, a Nagyhét.