Kővel dobta be a mozgó autó szélvédőjét

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt egy 28 éves bajai férfivel szemben, aki 2017. november 1-jén éjszaka egy parkolóból távozó gépkocsi szélvédőjét egy nagyméretű kővel bedobta és ezzel az autóban utazók életét, testi épségét szándékosan veszélyeztette.

A bajai vádlott 2017. november 1-jén éjfél körül, előzetesen egyeztetett időpontban megjelent egy bajai élelmiszerbolt parkolójában azzal a szándékkal, hogy haragosával találkozzon és a kettejük között korábban kialakult konfliktust rendezzék.

Amikor a vádlott észlelte, hogy ismerőse autóval a helyszínre érkezett, a társaságában lévő személyekkel együtt gyalogosan elindult felé. A személygépkocsi irányába fenyegetően közeledő személyeket látva a jármű sofőrje hátramenetet végzett, majd előremenetben a Pető utca irányába elindult. A vádlott ekkor a kezében tartott nagyméretű követ az anyósülésen helyet foglaló haragosa irányába, a mozgásban lévő személygépkocsi bal oldali első ablakához dobta, melynek következtében az betörött és a széthulló szilánkok a jármű utasterébe szóródtak.

A támadás következtében személyi sérülés nem történt, azonban a mozgó jármű szándékos megrongálásával a sofőr és a járműben utazó férfi és nő életét, testi épségét a vádlott szándékosan veszélyeztette. A gépkocsiban 30 ezer forint kár keletkezett.

A bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetett előéletű vádlottat az ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntettel vádolja és vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban - tárgyalás mellőzésével - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A szabadlábon lévő férfi bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.