Köszönetet mondtak a Gondoskodó Szolgálatnak

Vissza a címlapra

Tovább folytatja a tevékenységét Kecskeméten a Gondoskodó Szolgálat, annak ellenére, hogy véget ért a veszélyhelyzet. A szolgáltatás korlátozottabb mértékben lesz elérhető, azonban ezután is állnak az idősek rendelkezésére. Az önkormányzat csütörtökön délután mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették a példaértékű összefogást - tudósított a hiros.hu (Fotók: Vincze József)

- Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy úgy gondolták, ez igenis egy fontos feladat, egy fontos küldetés, és azonnal megmozdítottunk mindent az idősek ellátása érdekében - ezekkel a szavakkal és oklevelekkel mondott köszönetet Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere 2020. július 2-án, csütörtökön a Gondoskodó Szolgálat munkatársainak, önkénteseinek. Azoknak, akik az elmúlt hónapokban példaértékű összefogásról tettek tanúbizonyságot.

A szolgálatot teljesítők az elmúlt hetekben 1.742 hívást fogadtak, 587 helyen jártak, és több mint négyezer kilométert tettek meg. Engert Jakabné alpolgármester elmondta, hogy tapasztalataik szerint az igény a segítségre nem csak a pandémiás időszakban érzékelhető.

- A szolgálat önkéntesei olyan komoly tapasztalatot szereztek, ami a későbbiekben is kamatoztatható - hangsúlyozta Engert Jakabné. Az alpolgármester elmondta, hogy még mindig nagyon sokan vannak, akik valamilyen oknál fogva nincsenek bekapcsolódva a házi gondozói szolgálatba. Így mostantól abban szeretnének segíteni, hogy egyetlenegy idős ember se maradjon gondoskodás nélkül.

A gondoskodó szolgálat mérsékeltebb formában ugyan, de továbbra is elérhető lesz Kecskeméten. A rászorulók a 20/556-34-02-as telefonszámon minden hétköznap reggel 8-12 óra között kérhetnek a diszpécseri szolgálattól segítséget.

(szöveg: hiros.hu)