Kétpercenként regisztráltak gyorshajtót a kecskeméti rendőrök

Vissza a címlapra

Bekeményítettek a kecskeméti rendőrök: a közlekedési balesetek megelőzése és a jogsértő módon közlekedők forgalomból történő kiszűrése érdekében rendszeresen ellenőrzik a járművek sebességét.

Mint arról beszámoltunk, az 54-es számú főút kecskeméti elkerülő szakaszán 110 sebességtúllépőt regisztráltak az egyenruhások.

A közlemény megjelenésének napján a kecskeméti rendőrök - lakossági kérés alapján - a kadafalvai iskolánál ellenőrizték a járművek sebességét. Három óra alatt 45-en lépték át a megengedett legnagyobb sebességet.

Másnap az egyenruhások az 5-ös főút négysávos szakaszán ellenőrizték a gépjárműveket. Öt óra alatt 155 sebességtúllépőt regisztráltak, ami azt jelenti, hogy két percenként történt gyorshajtás az adott szakaszon.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozásnak megfelelően vezessék járműveiket.